Gazdag kultúrheti kínálat a Szent György Napokon

A Sepsiszentgyörgyre eddig el nem jutó hazai színházi és zenei előadásokat válogatták be többek közt az idei Szent György Napok kultúrheti kínálatába. 

Bíró Blanka

2015. február 26., 20:422015. február 26., 20:42

Erdély András, a városnapok szóvivője csütörtökön ismertette, hogy az április 24. és 30. közötti időszakban öt színházi előadással és nyolc zenei produkcióval rukkolnak elő. Hagyományosan nyitóhangversennyel indítanak, április 24-én, pénteken a Krisztus király-templomban a bukaresti Madrigál kórus egy száztagú helyi gyerekkórussal kiegészülve kezdi a rendezvénysorozatot.

Szombaton ugyanott koncertezik a magyarországi Havasi Balázs, aki a Munkácsy Mihály műveiből ihletődött Ecset és zongora című tizenkét zeneművét mutatja be, ezt követően a Saint George Jazz Night koncertsorozatot hallhatja a közönség az Energy klubban.

Vasárnap a színház nagytermében a gyergyószentmiklósi Figura mutatkozik be Mi lett a nővel című „férfimesével”, a városi művelődési házban pedig három román filmet vetítenek.

Kolozsvári Magyar Napok augusztus 16. és 23. között
A hatodízben szervezendő Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 16. és 23. között tartják – jelentették be a szervezők. Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendő rendezvénysorozat legutóbbi, tavalyi kiadásán is gazdag kulturális és zenei programsorozat várta a nagyérdeműt. Nézőszám tekintetében a legendás Illés zenekar koncertje vitte el a pálmát, amelyre hozzávetőlegesen 23 ezren voltak kíváncsiak. A Quimby, a Szimfonik Live, Tamás Gábor fellépése, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert aratott.

Hétfőn a temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását, és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Háztűznéző című darabját láthatják a sepsiszentgyörgyi nézők.

Kedden „Montmartre-i hangulat” várja az érdeklődőket, amikor Opra Mónika énekes a brassói szimfonikusok kíséretében sanzonokat ad elő, közben a sepsiszentgyörgyi Ramon Grossos festőművész a színpadon fest meg egy képet. Az Új Stúdióban szintén kedden a helyi Mácsafej zenekar koncertezik.

Szerdán az unitárius templomban Rákász Gergely, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistája lép fel, majd Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai-díjas színésznő koncertezik a színház nagytermében.

A kulturális hét utolsó napján, csütörtökön a kolozsváriaké a főszerep, a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Aki elzárja az éjszakát című előadását mutatja be.

Jegyeket hétfőtől lehet váltani a Kulturális Szervezőirodában. Mint elhangzott, a belépőárakat a sepsiszentgyörgyi zsebekre próbálták szabni, a legdrágább jegy ára 25 lej, a kedvezményes belépők pedig 10 lejért megvásárolhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat