Filmbe illő módon rabolta el egy naszódi fuvarozó fiát az albán maffia

Képünk illusztráció •  Fotó: Román határőrség

Képünk illusztráció

Fotó: Román határőrség

Egész Európa kereste egy naszódi fuvarozó cég vezetőjének a fiát, akit azután ejtettek túszul albán drogkereskedők Spanyolországban, hogy a vállalat egyik sofőrje „elveszített” egy több százezer eurós marihuána-szállítmányt.

Pap Melinda

2021. szeptember 30., 16:312021. szeptember 30., 16:31

A 28 éves fiatalembert Spanyolországban rabolták el, ahova a nemzetközi fuvarozással foglalkozó apja vitte magával. A fiút három albán állampolgár ejtette túszul, miután „elveszett” egy 300 kilogrammos marihuána-szállítmányuk. A könnyűdrogot a cég egyik sofőrje kellett volna Olaszországba szállítsa, de a rakomány nem ért célba – írta a rendőrség terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményére hivatkozva az Agerpres.

A DIICOT szerint az eset még augusztusban történt, amikor a naszódi cégvezető fiával együtt utazott Spanyolországba, ahol találkozott az albánokkal, hogy rendezze a drogszállítmánnyal kapcsolatos nézeteltéréseket.

Ehelyett azonban az történt, hogy a drogkereskedők túszul ejtették a fitalembert, amíg az apa nem keríti elő az elveszett árut vagy nem fizeti ki a szállítmány ellenértékét, 300 ezer eurót.

A naszódi fuvarozó augusztus 17-én értesítette a román rendőrséget a történtekről, akik egy hónappal ezelőtt, augusztus 30-án adtak ki európai körözési parancsot, illetve osztották meg az információkat a spanyol hatóságokkal. A nyomozás hatására a fiút sikerült megtalálni és kiszabadítani, szeptember 1-én a spanyol hatóságok hazatoloncolták Romániába. Fogvatartása alatt fizikai erőszakot alkalmaztak ellene.

A DIICOT nyomozása során az is kiderült, hogy a naszódi fuvarozócég egyik, 49 éves sofőrje július-augusztusban 700 kilogramm marihuanát kapott az albánoktól, amit el kellett volna juttatni Olaszországba és Németországba. A kábítószert Valencia – Alicante városában rakodták fel, és elvitte Medináig.

Itt 300 kilogrammot átadott a cég egy másik, 42 éves sofőrjének, a maradék 400 kilogrammot pedig elvitte Németországba.

Mint kiderült, az Itáliába szánt kábítószer soha nem ért célba, a teherautót Medinában cserben hagyták, a drog pedig eltűnt.

A 42 éves sofőrt, akinek célba kellett volna juttatnia, augusztus 24-én besztercei lakásában találták meg a DIICOT felügyelői. A házkutatás során három mobiltelefont, 6 telefonkártyát, 400 eurót és 1650 lejt, egy GPS-készüléket foglaltak le, illetve több bizonyítékként használható dokumentumot is.

A 49 éves sofőrt és egy másik, 42 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezték a spanyol hatóságok, a nyomozás folytatódik a teljes hálózat felgöngyölítése céljából. A DIICOT spanyol rendőrséggel közös akcióját a szervezett bűnözés elleni európai ügynökség, az EUROJUST támogatta.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 22., péntek

Megnyílt a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar felirat is díszeleg az egyik kapun (képriport)

Megnyílt pénteken este a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar feliratot is olvashatnak az odalátogatók az egyik kapun. Fényjátékkal vette kezdetét a kincses város Főterén szervezett karácsonyi vásár, amely január elsejéig lesz nyitva.

Megnyílt a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar felirat is díszeleg az egyik kapun (képriport)
2024. november 20., szerda

A fél évszázados Rubik-kockával népszerűsítik a magyar tudományt Bukarestben

Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, feltaláló 80. születésnapja, illetve világhírű találmánya, a Rubik-kocka megalkotásának 50. évfordulója alkalmából egésznapos programsorozatot rendez szombaton a Liszt Intézet bukaresti központja.

A fél évszázados Rubik-kockával népszerűsítik a magyar tudományt Bukarestben
2024. november 19., kedd

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni

Még egy hétig, november 26-ig lehet jelentkezni a zenészeknek, előadóknak A Dal 2025 műsorába. A nemzeti dalválasztó új évadába műfaji megkötések nélkül lehet pályázni új magyar dalokkal az adal.hu oldalon.

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni
2024. november 19., kedd

Nem ragadtak a múltban, csak hagyományt őriznek: kürtszó jelzi a pontos időt Nagylakon

Közel kétszáz éves hagyomány tartja magát még mindig az Arad megyei Nagylakon. Az evangélikus templom tornyában minden negyedórában megfújják a kürtöt, az ősi módon jelezve a pontos időt. Néhány évtizednyi szünet vezették be ismét ezt a szokást.

Nem ragadtak a múltban, csak hagyományt őriznek: kürtszó jelzi a pontos időt Nagylakon
2024. november 18., hétfő

Drága a kaviár és a libamáj: csillagászati áron kínálják a szilveszteri csomagot Brassópojánán és a Prahova völgyében

Kétszer annyiba kerül a szilveszteri csomag, mint a karácsonyi a Prahova-völgyi és brassópojánai szállodákban és panziókban. A Pro Tv utánajárt, hogy mi az oka ezeknek az óriási áraknak és ennek az óriási árkülönbségnek.

Drága a kaviár és a libamáj: csillagászati áron kínálják a szilveszteri csomagot Brassópojánán és a Prahova völgyében
2024. november 17., vasárnap

A precíz munkában rejlik a hangszerkészítés sikerének titka

A hangszerkészítéshez nem elég csak jó asztalosnak lenni, faragási, festési, hangtechnikusi tudás is szükséges – vallja Csibi István. A marosvásárhelyi hangszerkészítő mestersége rejtelmeit osztotta meg a Krónikával.

A precíz munkában rejlik a hangszerkészítés sikerének titka
2024. november 16., szombat

Hosszú zenei pályát futna be a két új dallal előrukkolt NÉKED zenekar (VIDEÓ)

Új dallal jelentkezett a héten a gyergyószentmiklósi NÉKED zenekar, amelynek egy szintén friss szerzeménye a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton is elnyerte a zsűri tetszését. Fodor László frontember a két zeneműről, a banda első egy évéről beszélt.

Hosszú zenei pályát futna be a két új dallal előrukkolt NÉKED zenekar (VIDEÓ)
2024. november 15., péntek

Az önfelfedezés útja – Mozikban a Via Transilvanica-film (VIDEÓ)

Országszerte vetítik a mozikban a Via Transilvanica történetéről szóló dokumentumfilmet, amelyben a 9 főszereplő határaikat feszegetve 25 nap alatt futja le az 1400 kilométeres távot.

Az önfelfedezés útja – Mozikban a Via Transilvanica-film (VIDEÓ)
2024. november 15., péntek

Továbbörökítenék a torockói hímzést és csipkeverést

Az idei év utolsó hagyományőrző alkotóműhelyének ad otthont pénteken a torockói Duna-ház, ahol a résztvevők a tervek szerint a jövő évben is megismerhetik és gyakorolhatják a torockói hímzés alapjait és fortélyait.

Továbbörökítenék a torockói hímzést és csipkeverést
2024. november 14., csütörtök

Közel tízmillió euróval lett gazdagabb a szerencsés lottózó

Elvitték csütörtökön este a közel 10 millió eurós főnyereményt a hatos lottón – közölte a Román Lottótársaság.

Közel tízmillió euróval lett gazdagabb a szerencsés lottózó