Az élet kevésbé habos oldala. Nehéz időket él át a söripar
Fotó: Pixabay
A 2023-as adatok szerint Romániában nőtt a nem alkoholos italok, továbbá a borok és a desztillált alkoholos italok egy főre jutó fogyasztása az előző évhez képest, ám a sörfogyasztás visszaesett. A söripar hanyatlása összhangban van a nemzetközi tendenciákkal.
2024. december 19., 21:052024. december 19., 21:05
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kimutatása szerint az egy főre jutó sörfogyasztás 2,9 literrel csökkent, a borfogyasztás 0,9 literrel nőtt, a desztillált alkoholos italoké pedig 1,7 literrel emelkedett tavaly (azaz 2023-ban) a 2022-es évhez képest. A profit.ro pénzügyi-gazdasági portál cikke szerint eközben a nem alkoholos italok fogyasztása 5,6 literrel haladta meg az előző évit.
A statisztikai adatok szerint a sör teljes romániai forrásmennyisége tavaly 532 200 hektoliterrel csökkent 2022-höz képest, aminek 93,4 százalékát a 2023-as hazai termelés biztosította.
A sörfogyasztás romániai csökkenése összhangban áll a nemzetközi tendenciákkal, nemrég a vg.hu mutatott rá, hogy az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta nem fogyott annyira kevés sör, mint napjainkban, illetve most már a kézműves sörök népszerűsége is csökkenni látszik. A tengerentúl az idei volt az első év, amikor több kézműves sörfőzde bezárt, mint ahány nyitott. A cikk szerint egyébként
másfelől egyre inkább teret hódítanak a különböző koktélok és más kevert italok.
Romániára egyébként nem érvényes az alkoholfogyasztás általános csökkenése, ugyanis úgy
A borok romániai forrásmennyisége 2023-ban 541 000 hektoliterrel nőtt, főként
A borimport is bővült, 7,5 százalékkal (+43.200 hektoliter). A borászatok termelésének aránya a teljes borforrásban 6,6 százalékponttal emelkedett, a borok exportja pedig 8 300 hektoliterrel csökkent 2022-höz viszonyítva.
A desztillált szeszes italok, például a likőrök és egyéb égetett szeszek forrásainak összmennyisége 2023-ban 138 500 hektoliterrel nőtt.
Az egy főre jutó nem alkoholos italfogyasztás 2,3 százalékkal, azaz 5,6 literrel nőtt. Az ásványvízfogyasztás 4,5 százalékkal (+5,3 liter), az alkoholmentes sörfogyasztás 2,1 százalékkal (+0,1 liter), míg az üdítőitalok fogyasztása 0,2 százalékkal (+0,2 liter) emelkedett. A nem alkoholos italok fogyasztásán belül az ásványvíz továbbra is vezető szerepet tölt be, amelynek aránya 1,1 százalékponttal nőtt, míg az üdítőitalok fogyasztása ugyanennyivel csökkent az előző évhez képest.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!