Fotó: Balázs Katalin
A legeredményesebb magyar hegymászó emlékére szervezett Erőss Zsolt Teljesítménytúrán 384 –en vettek részt a hét végén. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumtól, a két évvel ezelőtt a Kancsendzönga megmászása közben eltűnt Erőss Zsolt egykori tanodájától indult a túra, amely a Gyilkos-tóhoz érkezett, arra a helyre, ahol annak idején beleszeretett a sziklamászásba az alpinista.
2015. május 17., 19:122015. május 17., 19:12
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Gyergyói Osztálya és a Dancurás Hegyimető Egyesület által szervezett túrára eljött Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda, hegymászó barátai, valamint számos természetjáró Erdélyből és Magyarországról. Az EKE Gyergyói Osztályának mintegy száz tagja segédkezett a szervezésben, a terepen pedig a gyergyói és borszéki hegyimentők is jelen voltak.
Az esemény a Hargitai Megyenapok részét képezte, így indulás előtt Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke szólt az egybegyűltekhez. „Minden nagyszerű dolognak a “csak azért is” a mozgatórugója” – fogalmazott, példaként állítva az útra indulók elé a hegymászó kitartását. Gyergyószentmiklós alpolgármestere, Nagy Zoltán a város díszpolgárának, Erőss Zsoltnak az életvitelét emlegette. Mint mondta, példaértékű, hogy mindig mosolygott, és neve is arra predesztinálta, hogy legyen erős. „Merjünk elindulni az úton, a saját utunkon. És járjuk végig. Jó útjárást, mosolyogva, erősen, ahogyan Zsolt tette” – mondta az alpogármester.
A résztvevők jókedvűen érkeztek a táborhelyre, a Napsugár villa udvarára, ahol együtt töltötték a szombat estét, vasárnap könnyű túrára indultak, egyesek a Gyilkosra, mások a Kerekkőre. Vadász-Szatmári István, a szervező EKE-osztály elnöke többször is hangoztatta, minden ember addig él, amíg emlékeznek rá, így egyértelmű, hogy az Erőss Zsolt Teljesítménytúráknak is hosszú életet terveznek.
Az idén először meghirdetett lehetőséggel, hogy családok induljanak a túrán, sokan éltek, így egyéves résztvevő is volt, aki ugyan nem gyalog, de végigjárta a 20 kilométéres távot – összegzett András Zsolt, a teljesítménytúra technikai irányítója.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!