Elhunyt B.B. King, a blues királya

Meghalt B.B. King amerikai bluesgitáros. A blues királyaként emlegetett legendás zenész, 15-szörös Grammy-díjas gitárművész 89 évesen, egy Las Vegas-i kórházban hunyt el csütörtökön este. Álmában érte a halál, csöndesen ment el – mondta el lánya, Patty King a CNN-nek. A zenész cukorbetegséggel összefüggő kiszáradás miatt a hónap elején került kórházba.

MTI

2015. május 15., 11:052015. május 15., 11:05

A gyerekkorától zenélő King új rajongókat nyert meg a bluesnak, és zenészek generációira gyakorolt nagy hatást olyan szívből jövő dalaival és szárnyaló gitárzenéjével, mint a The Thrill Is Gone. Egy sor neves zenész mentora volt, köztük Eric Claptoné. Minden idők leghíresebb bluesgitárosának számított, sok millió lemezét adták el világszerte.

B. B. King 1925. szeptember 16-án született Riley B. King néven, egy Mississippi állambeli ültetvényen. Gyermekkora munkával telt, szabad idejében egy gospelkórusban énekelt. Időközben megvette első hangszerét, amelyen maga tanult meg játszani; igazán komoly hangszerhez csak 16 évesen jutott.

1946-ban autóstoppal Memphisbe, a Mississippi-delta zenei fővárosába utazott, ahol nagybátyja, az elismert blueszenész, Bukka White vette szárnyai alá. 1948-tól szerepelt a rádióban, immár Beale Street Blues Boy, majd Blues Boy King néven, végül a B.B. King művésznév mellett kötött ki.
1949-ben elkészült első felvétele, 1951-ben először került fel dala a slágerlistára; 1985-ig összesen 74-szer szerepelt a Billboard-listán, a The Thrill is Gone még a poplistákat is megjárta.

Hosszú pályafutása során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Elvis Presley, John Lee Hooker, Chaka Khan, Eric Clapton vagy a U2. Karcosan mély éneke, egyedi gitárkezelése blueszenészek nemzedékeinek szolgált mintaképül, nemrégiben harmadiknak rangsorolták minden idők 100 legjobb gitárosa közül.

Több mint hetven lemeze jelent meg (nem számítva a több száz válogatásalbumot), 15 ezernél több fellépést vállalt, 15 Grammy-díjat és Grammy-életműdíjat is kapott, a rock and roll halhatatlanja és több egyetem tiszteletbeli doktora volt. 2004-ben Ligeti György zeneszerzőnek és neki ítélték oda a \"zenei Nobel-díjként\" is emlegetett Polar-díjat. 2006-ban a legmagasabb amerikai polgári elismerésben, az Elnöki Szabadságérem kitüntetésben részesült.

Öt kontinens csaknem 70 országában adott koncertet, Magyarországon 1996-ban és 1997-ben szerepelt, másodszor Tátrai Tiborral, és játszott az amerikai katonáknak a taszári támaszponton. 2009-es turnéján is érintette Budapestet, ami azért volt örömteli meglepetés, mert 2006-ban egy búcsúturnén már elköszönt az öreg kontinenstől. 2008-ban, jóval túl a nyolcvanon egy, a gyökerekhez visszatérő, élő lemezzel örvendeztette meg rajongóit, 2012-ben életművét összefoglaló, több lemezes válogatása jelent meg Ladies and Gentlemen... Mr. B.B. King címmel.

Életének legfontosabb szereplője Lucille volt, „aki” nem a felesége (bár ebből is volt neki kettő, gyereke pedig állítólag tizenöt), hanem szeretett gitárja. A legenda szerint az ötvenes években egy koncertjén két férfi összeverekedett egy nő miatt, ezt követően tűz támadt, ő pedig életét kockáztatva mentette ki a lángokban feledett gitárját. Amikor megtudta, hogy az épület egy Lucille nevű nő miatt dőlt romba, emlékeztetőül így nevezte el a gitárját.

Fénykorában évente 300-nál több fellépése volt, s még a hetvenedik évén túl is száz koncertet vállalt évente. Egyebek között erre mentek rá házasságai is. Még 70 évesen is évi 260 koncertre futotta az erejéből, és bár a fellépések száma jelentősen csökkent, még az utolsó években is gyakran állt színpadra.

Két éve nyílt meg Mississippi államban a B.B. King múzeum és zenei központ, amely nemcsak névadójának állít emléket, hanem a Delta-blues zenei örökségének bemutatására és a fiatal művészek inspirálására is hivatott. Kedvenc időtöltése a repülés volt, pilótaengedéllyel is rendelkezett, kedvenc énekese pedig – meglepő módon – Frank Sinatra volt.

A zenész, aki élete utolsó húsz évében 2-es típusú cukorbetegséggel élt, tavaly októberben egy chicagói fellépése során lett rosszul a színpadon. Rövid kórházi kezelés után otthoni hospice-ellátást kapott, turnéit lemondta.

B.B. King egyszer azt mondta: amíg az Úr nem hívja, játszani fog. Hosszú életének titkát abban jelölte meg, hogy boldog ember, míg a blues többi nagysága szinte soha sem mosolyog...

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén