Fotó: 123RF
Háromból két gyermek naponta eszik édességet, miközben 30 százalékuk nem fogyaszt naponta gyümölcsöt – derül ki a Reveal Marketing Research hétfőn közzétett felméréséből.
2021. szeptember 20., 12:122021. szeptember 20., 12:12
A romániai gyermekek étkezési szokásairól és táplálkozással kapcsolatos neveléséről szóló fontos információk megosztása mellett a felmérés célja felhívni a figyelmet arra, hogy a szülők által a gyermekeknek átadott helytelen étkezési szokások hosszú távon kihatnak a gyermekek egészségére, emiatt haladéktalanul javítani kellene ezeken.
A megkérdezett célcsoport – 25 év fölötti szülők – által szolgáltatott adatok szerint az étkezési szokások nem a legegészségesebbek a családokban – írja az Agepres.
noha táplálkozási szakemberek szerint csak heti 1-2 alkalommal ajánlott az édes termékek fogyasztása.
A szülők 43 százaléka arról számolt be, hogy a gyermekük legalább heti egy alkalommal iszik szénsavas italt, és ezek közül 14 százalék inkább üdítőt fogyaszt víz helyett.
A megkérdezettek 41 százaléka mondta ugyanakkor azt, hogy majdnem mindig van valami édesség otthon, 31 százaléka ugyanezt állította a félkész termékekre, 19 százaléka pedig a szénsavas, nem alkoholos italokra vonatkozóan.
Szoros összefüggést mutat az iskolázottsági szint az elhízásra való hajlammal egy nemrég készült európai kutatás szerint. Szőcs Enikő sepsiszentgyörgyi nutricionista kifejtette, a megfelelő informálódás óriási szerepet tölt be az egészség megőrzésében.
Bár a szülők 69 százaléka állítása szerin tisztában van azzal, hogy saját étkezési szokásai befolyásolják gyermekük ilyen irányú szokásait, csak 35 százalékuk jellemezte életmódját „eléggé egészségesnek”.
A szülők 52 százaléka mondta azt, hogy a gyerekek heti egy vagy több alkalommal fogyasztanak feldolgozott élelmiszereket. 12 százalék pedig azt vallotta, hogy nagy vagy nagyon nagy mértékben fogyasztják ezeket a friss élelmiszerek rovására.
Paradox módon a szülők 56 százaléka gondolja azt, hogy a feldolgozott élelmiszerek egészségtelenek, és a felvágottakat, tejtermékeket és gyorsételeket sorolták ebbe a kategóriába.
Elsősorban úgy védekezhetünk a vírusfertőzések – legyen szó a koronavírusról vagy az influenzáról – ellen, hogy betartjuk az óvintézkedéseket – jelentette ki kérdésünkre Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvos-szövetség elnöke.
A megkérdezettek válaszai értelmében a romániai gyermekek által kedvelt ételek típusait tekintve a levesek állnak az első helyen (45 százalék), ezt követik a főtt ételek és a különböző módon elkészített burgonya (35 százalék, illetve 34 százalék), míg reggelire a legtöbben a tejjel együtt fogyasztott müzlit részesítik előnyben (73 százalék). Az étkezések közötti nassolnivalók esetében a gyermekek leginkább az édességeket, kifliféléket, süteményeket részesítik előnyben.
A gyermekek étkezési szokásairól szóló felmérést a Reveal Marketing Research piackutató cég végezte a Plan B Társadalmi Felelősségvállalási Egyesület és a Kaufland Románia megbízásából augusztus 25. és szeptember 5. között, 801 válaszadóból álló országos reprezentatív mintán. A hibahatás +/- 3,5 százalék.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
szóljon hozzá!