Fotó: Pál Árpád
A búvárszakma iránti nagy érdeklődésnek köszönhetően oktatóprogramot kezdeményez a világhírű búvár, Szabó Jenő által létrehozott sepsiszentgyörgyi Víz Alatti Kutatások Központja.
2017. március 27., 12:142017. március 27., 12:14
A képzés elvégzése után nemzetközi búvárengedélyre lehet szert tenni, ezzel pedig jól fizető, külföldi állásokat pályázhatnak meg a végzősök. Szabó Jenő elmondta, nemcsak azoknak ajánlják a tanfolyamaikat, akik szabadidejükben, nyaraláskor szeretnének búvárkodni, hanem azoknak is, akik szívesen utaznak munkaadójuk költségén a világ egzotikus helyeire, Egyiptomba, Ausztráliába vagy épp a Maldív-szigetekre.
„A nemzetközi búvárengedéllyel víz alatti idegenvezetőként egyrészt jó fizetést kapnak a fiatalok, másrészt a repülőjegyet, a szállást és az étkezést is a munkaadó fizeti. A Sepsiszentgyörgyön induló képzésért részletekben havi 200 lejt kell fizetni, ezért a kevés jövedelemmel rendelkező vagy a zsebpénzből, ösztöndíjból élő egyetemistáknak is hozzáférhető. A fiatalok a gyakorlati oktatás árát le is dolgozhatják a Kovászna megyei Dálnok településen található My lake búvártóban például takarítással, a tó vizének tisztításával” – mondta Szabó Jenő.
Hozzátette, a dálnoki tó Európa egyetlen, búvárkodásra létrehozott mesterséges tava. A szervezők hasonló programot már indítottak Brassóban, ott húszan szerezték meg az engedélyt. A hamarosan induló sepsiszentgyörgyi képzésen az elméleti részt, a merülés alapjait az uszodában sajátítják el, majd a gyakorlati oktatásra a búvártóban kerül sor. A képzésen a tíz év fölötti gyerekek szülői felügyelettel vehetnek részt, felnőttek bármilyen korosztályból jelentkezhetnek.
Szabó Jenő és fia, a szintén búvároktató Kolos az érdeklődőknek múlt héten képeket is vetítettek a búvárkodásról. Szabó Jenő Kolozsváron született, de évek óta Háromszéken él, néhány éve a Discovery Channel is forgatott róla dokumentumfilmet. A nemzetközi szinten elismert búvár részt vett Jacques Ives Cousteau kapitány egyik expedíciójában, és a nevéhez fűződik Callatis elveszettnek hitt városának feltárása. Több expedíciót vezetett, búvárokat képez, tankönyvet írt, siketnémákat tanított víz alatti jelbeszédre, és ipari búvárkodással is foglalkozik. A Dálnokon létrehozott búvártava azért is egyedülálló, mert az ezer négyzetméteres, kilenc méter mély tóba halakat, vízi növényeket telepített, így a merülés rendkívül látványos.
Meglehetősen szomorkás időben, de cseppet sem szomorkás hangulatban kedden kezdetét vette a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.
Bejárta a közösségi médiát a napokban Szilvás Katalin természetfotója, amely a magyar nemzeti színekben pompázó tájat örökítette meg.
Nem mindennapi eset történt a franciaországi Moselle megyében: hogy megmentsenek a bezárástól egy osztályt, a gyerekek szülei és az önkormányzati képviselők négy birkát írattak be az iskolába.
Úgy tűnik, a medve nem nagyon törődik az országhatárokkal, immár nemcsak Erdélyben, a Székelyföldön bukkan fel sűrűn, hanem Magyarországon is észlelik a jelenlétét.
Május 12., 13. és 14. a fagyosszentek – Szervác, Pongrác, Bonifác – napjai, ilyenkor a megfigyelés szerint általában lehűl az idő.
Nyílt napokat és családi pikniket tartanak pénteken és szombaton a megújult gyalui várkastélynál. Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája tízéves felújítás után újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját.
Két év múlva lesz kész az új Gyűrűk Ura-film, amely Gollam alakjára összpontosít majd – jelentette be a Warner Bros.
Nemo, a svájci nem bináris énekes nyerte meg a Svédországban tartott Eurovíziós Dalfesztivált The Code című dalával szombaton – számolt be róla a román és magyar sajtó.
Sárga, kék és fekete színekben fog megjelenni a sokak által kedvelt Nokia 3210-es telefon újragondolt változata.
Romániában ritkán tapasztalható égi jelenség volt megfigyelhető nálunk is péntekről szombatra virradó éjszaka, az ég vöröses színben tűnt fel.