Bill Clintonnak több öltéssel kellett összevarrni a fejsebét, miután a first lady, Hillary Clinton hozzávágott egy könyvet, amikor nyilvánosságra került az elnöknek Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal folytatott viszonya - állítja frissen megjelent könyvében Kate Anderson Brower, aki korábban az elnöki hivatalban akkreditált tudósító volt.
2015. április 09., 17:172015. április 09., 17:17
Sokan tudni vélték, hogy a felindult first lady egy lámpával vágta fejbe a férjét, de a tettlegesség eszköze egy, az ágy melletti éjjeliszekrényen tárolt olvasnivaló volt. Az \"első pár\" ágyneműje véres lett. Gáláns afférjának lelepleződése után az elnök 1998-ban három vagy négy hónapig egy irodai kanapén aludt – írta Brower a The Residence: Inside the Private World of the White House című könyvében.
A szerző a Fehér Ház alkalmazottjai, az elnöki adminisztrációk munkatársai és az államfői családok hozzátartozói közül több mint száz embert faggatott ki a kötethez, amely röviddel azt megelőzően került a könyvesboltok polcaira, hogy Hillary Clinton volt szenátor és külügyminiszter a várakozások szerint még április folyamán bejelenti majd, hogy indulni kíván a 2016-os elnökválasztáson. (A könyv állításaira a reménybeli jelölt szóvivője nem kívánt reagálni.)
Az amerikai médiában taglalt részletek szerint a Fehér Ház személyzete előtt már sokkal a lelepleződése előtt nyílt titok volt Bill Clinton és Monica Lewinsky 1995-ben kezdődött románca. A komornyikok, szobalányok és virágszállítók fültanúi voltak az elnöki pár veszekedésének is. A first lady, akit a házasságtörés lelepleződésénél is jobban bántott a sajtóhírverés, Roland Mesnier cukrász mokkatortáival vigasztalódott.
Az elnöki rezidencia alkalmazottjai szerint Clintonék már jóval azt megelőzően megszállottjai voltak a titkolózásnak, hogy kiderült: Hillary Clinton külügyminiszterként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert, hanem saját e-mail-szervert használt. Mint kiderült, a 90-es években az elnöki pár átkábeleztette a Fehér Ház telefonrendszerét, hogy ne kelljen a telefonközponton keresztül beszélniük egymással.
Browser más elnöki párok titkait is megszellőztette. Írt John F. Kennedy jól ismert hűtlenkedéseiről és arról is, hogy szeretett meztelenül úszkálni a személyzet női tagjaival. Carterék felnőtt fiai vízipipából szívták a marihuánát a Fehér Házban. A könyv szerint Jimmy Carter és családja a könyv szerint két héten át siratta, hogy 1980-ben nem sikerült az újraválasztás. Nelson Pierce, az elnöki rezidencia teremszolgája arról számolt be a szerzőnek, hogy Nancy Reagan egyszer azért teremtette le elnök férjét, mert a késő esti híradót nézte, ahelyett, hogy nyugovóra tért volna.
A személyzet kedvence az idősebb Bush házaspár volt, amely családtagként bánt az emberekkel, és arra biztatta őket, hogy korán térjenek haza a munkából családjukhoz.
A személyzet Obamáéket viszonylag távolságtartónak tartja. Worthington White teremszolga mégis szemtanúja lehetett annak, ahogy Barack Obama első hivatali estéjén az elnöki pár Mary J. Blige zenéjére táncolt a lakosztályában. A first lady trikót és melegítőnadrágot viselt.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!