„Nomád” cserkésztábor nyílik Magyarlónán

Idén alapításának negyedszázados évfordulóját ünnepli a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ). Az augusztus 14–24. között a Kolozsvár melletti Magyarlónán szervezendő jubileumi nagy tábor a Kolozsvári Magyar Napok szerves része, a nagyközönség számára nyílt napot is tartanak augusztus 23-án, vasárnap délelőtt – tudtuk meg Szeredai Norberttől, a cserkésztábor főszervezőjétől.

Kiss Előd-Gergely

2015. augusztus 11., 17:212015. augusztus 11., 17:21

A Krónikának Szeredai elmondta: szerették volna a Szent István Népének Tábora Erdélyben (SZINTE) címmel megrendezett emléktáborukat összekötni a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozattal, részben ez az oka annak, hogy a kincses városhoz közeli Magyarlónát választották az esemény helyszínéül. Másrészt 2013-ban már tartott a cserkészszövetség egy tábort Magyarlónán, így ismerős a hely számukra.

Mint részletezte: az sem véletlen, hogy a Kolozsvári Magyar Napokkal egy időben zajlik a rendezvényük. Az RMCSSZ részt vesz a kincses városi programokban is, így többek közt gyerekfoglalkozásokkal kedveskednek az egyhetes fesztivál legifjabb látogatóinak. „Kettős célja van a hagyományosan ötévente megrendezett nagy táborunknak, egyrészt a szövetség tagjainak kívánunk élménygazdag programot nyújtani, másrészt az újraalakulásunk 25. évét ünnepeljük, ennek örömében szeretnénk osztozni az erdélyi magyar közösséggel. Épp ezért tartjuk a tábort a KMN-el egy időben” – magyarázta lapunknak Szeredai Norbert.

Hozzáfűzte: ez az oka annak is, hogy augusztus 23-án délelőtt nyílt napot tartanak az érdeklődők számára, akik betekintést nyerhetnek abba, hogy hogyan is néz ki egy „nomád” cserkésztábor. Kérdésünkre elmondta: színes programkínálattal készültek, így a hagyományőrzés iránt elkötelezettek népi mesterségeket próbálhatnak ki, a kalandvágyók pedig falmászásban, akadálypályán, lovaglásban, kenuzásban tehetik próbára állóképességüket.

Azok sem csalódnak, akik szolidabb szórakozásra vágynak, ők középkori társasjátékokkal ismerkedhetnek meg, amely során a tábor belső pénzét jelentő fabatkákat gyűjthetnek, ezeket később ajándéktárgyra válthatják.

Kérdésünkre, hogy miért épp Szent Istvánról nevezték el a tábort, kifejtette: a cserkészek szívesen használják nevelési célokra a keretmese módszerét, ezért rendszerint a magyar kultúrtörténet egy-egy időszakát választják a tábor témájául. Öt évvel ezelőtt például 4. Béla király korát idézték meg. Idén pedig azért esett a választásuk Szent Istvánra, mert a tábor idejére esik a Szent István-nap is, így szinte magától értetődő volt a választás. A táborban résztvevő ifjú cserkészek így egyenesen abba a korba csöppenek, amikor Vajkot fejedelemmé választják, majd az ország első keresztény királyává koronázzák és ezzel magalakul a magyar állam.

A Romániai Magyar Cserkészszövetség egyébként 1990 májusában Gyergyószárhegyen alapították, ugyanakkor az erdélyi cserkészek múltja 1911-ig nyúl vissza, ekkor alakult meg az első cserkészcsapat Székelyudvarhelyen, a Református Kollégiumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra