Ilyen alapállásból hoztuk létre a konzervatív értékrendet valló Ma7 médiacsaládot, amelybe betagozódott a Hirek.sk, a kultúrát szolgáló Múzsa, és elindítottuk a 80 oldalas Magyar 7 című színes heti folyóiratot. Napilapban nem gondolkodtunk, ugyanakkor a médiacsalád harmadik tartóoszlopa az audiovizuális tartalomgyártás lett: ennek keretében videókat, stúdió beszélgetéseket, élő közvetítéseket, podcasteket készítünk.

– Mennyire fogadta el az olvasó- és nézőtábor az új médiakezdeményezést?

– Amikor 2018-ban elindultunk, három évet adtunk a médiacsaládnak a felfutáshoz, de két év alatt megkedveltek az olvasók. Ebben szerepet játszott a koronavírus-járvány időszaka, amikor felértékelődött a sajtó szerepe: igyekeztünk gyorsan, hitelesen és pontosan tájékoztatni.

Internetes felületeinken eljutottunk a napi 30-40 ezer olvasóhoz. Az emberekben nagy igény volt a liberális magyar médiától eltérő más hangra. A Felvidéken létezik egy igen érdekes jelenség, amire nehéz magyarázatot találni. Annak ellenére, hogy a magyarság döntő többsége konzervatív beállítottságú, az ezzel szöges ellentétben álló magyar sajtó honosodott meg, amely szembe ment az emberek igényeivel. Ilyen előzmények után az általunk nyújtott alternatív média hamar elnyerte az olvasók tetszését.

– A médiacsaládban sok új arc, új újságíró van, akiket ti képeztetek. Mennyire okozott gondot az emberhiány?

– Eleve nem újságírói végzettségű kollégákban gondolkodtunk, mert képzés hiányában azokból kevés van. Az élet különböző területein dolgozó szakemberekkel vettük fel a kapcsolatot, akiről tudtuk, hogy jó íráskészségük van, és meghívtuk őket munkatársnak. A szerkesztőségekben

akik mára remekül beletanultak az internetes portálok, az audiovizuális újságírás, illetve a nyomtatott lap szerkesztésének műhelytitkaiba.

– Ha hamarabb létrejön a konzervatív értékeket valló magyar médiacsalád a Felvidéken, a választási megmérettetések is sikeresebbek lettek volna?

– Minden bizonnyal hamarabb meg tudtuk volna erősíteni az emberekben a hitet, hogy nem szabad szembeforduljanak önmagukkal. A felvidéki magyar közéletet iszonyatos közöny uralja, amelynek gyökerei visszanyúlnak politikai megosztottságunk idejére. A rendszerváltás után három magyar párt alakult a Felvidéken, és ezek egyesüléséből jött létre 1998-ban a Magyar Koalíció Párta (MKP).

Nem olyan mértékű eredménnyel, mint amit sokan reméltek, de azt is hozzá kell tenni, hogy a szlovák többség igen szűkmarkúan méri a felvidéki magyarság számára a lehetőségeket. Ennek az időszaknak volt kiemelkedő eredménye az önálló felvidéki magyar felsőoktatás megteremtése, illetve a helyi önkormányzatok megerősödése.

– Ezt a sikeres időszakot rúgta fel a pártszakadás?

– Ma sem tudjuk, hogy emberi, vagy más okokból indíttatva – vagy erre kényszerítve –, Bugár Béláék kiváltak az MKP-ből, és létrehozták a Híd–Most magyar-szlovák vegyespártot. Ez egyrészt feloldozást adott azok számára, akik különböző okokból elindultak az asszimiláció útján, ugyanakkor a magyarság nagyobb részében a pártszakadás megbotránkozással és a közéletből történő kiábrándulással járt.

– Azóta viszont eltelt több, mint egy évtized. Idén a magyar pártok Szövetség név alatt indultak a parlamenti választáson, de ismét vereség született, a pozsonyi parlamentben továbbra sincs magyar képviselet. Megfordítható-e a trend?

– Mintegy 330-350 ezerre tehető azon felvidéki magyarok száma, akik magyarként szavazhatnának pártokra. Idén ennek a jelentős létszámnak mintegy harmada otthon maradt. Akik elindultak a szlovák pártok fele, nehéz őket visszafordítani. Akik otthon maradtak, azok viszont azt mondják, hogy amíg nincs valódi magyar egység, nem szavaznak. Erre a tényleges magyar egységre van szükség ahhoz, hogy képviseletünk legyen a szlovák törvényhozásban. Médiacsatornáinkon keresztül mindenkit arra biztattunk, hogy a magyar összefogás pártjára szavazzon. Azzal, hogy pár elégedetlenkedő kilépett a sok munka árán összehozott összefogásból, és külön utakon jár, nem kell őket komolyan venni. Sajnos, a liberális magyar média pont ezt tette, amikor folyamatosan arról írt, hogy továbbra is három magyar párt fut a szavazatokért. Amire rájátszottak a szlovák közvélemény-kutató intézetek azzal, hogy a Szövetséget folyamatosan 3,5 százalékon mérték.

– Mi okozhatja ezt a negatív lelkiállapotot, ami lassú, de biztos önfeladáshoz vezethet?

– Tájegységenként különböző a felvidéki magyarság lelkiállapota. A jobb gazdasági helyzetben levő Csallóközben és a Mátyusföldön legnagyobb a politika iránti érdektelenség, holott húsz évvel ezelőtt itt is teljesen más volt az emberek hozzáállása. Még a kétezres években is nagyon erősen tartotta magát a közösség: amikor kellett, tömegesen vonult utcára a jogkövetelésekért. Érdekes módon a gazdaságilag sokkal rosszabb helyzetben levő közép- és kelet-szlovákiai magyarok lakta térségekben az emberek jobban mozgósíthatóak.

– Mire emlékszel legszívesebben újságírói pályafutásodból?

– 1994-ben kerültem a szakmába, miután Pozsonyban magyar-történelem szakos tanári diplomát szereztem. Egyértelmű késztetést éreztem az újságírás iránt, akkoriban nagyon jó tanulóiskola volt a rádió szerkesztősége.

A rádiónál főszerkesztő-helyettesig mindig lépcsőfokot végigjártam, majd következett a nyomtatott és az internetes sajtó világa. Mindenik más-más a maga nemében, de mindenhol jól érzetem magam, mert jó csapatokba kerültem. Ahogyan a mostani is egy remek társaság.