Szombaton, február 7-én rendezik Budapesten a Csángó Bált, az idei rendezvény színpadi műsorán moldvai és gyimesi hagyományőrzők közreműködésével „babalátogatóba” invitálják a nézőket.
Változatos, kreatív tevékenységekre várják a kisiskolásokat a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumba – a diákok az időszakos kiállítások témáihoz kapcsolódó kézműves-tevékenységeken vehetnek részt naponta 10–12 óra között.
A zsűri döntése alapján Szabó Ádám, Oláh Gergő, Ív, a Pankastic!, valamint Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a tévénézők szavazataival pedig a New Level Empire jutott tovább szombaton A Dal című showműsorban.
Zorán, a 3 Sud Est és a Uriah Heep is fellép az idei Szent György Napokon. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere e három, már leszerződött zenekar nevét hozta nyilvánosságra csütörtökön.
Végéhez közeledik a Budapest–Bamako jótékonysági rali, amelynek székelyföldi versenyzői telefonos üzenetben tájékoztatják kalandjaikról szurkolóikat.
A Rudimental, a Sigma, a Flight Facilities, az Ellen Allien és a James Zabiela is fellép a június 25. és 28. közt szervezendő bonchidai Electric Castle fesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.
Hollandiából érkeztek állatok a marosvásárhelyi állatkertbe, ahol Horaţiu Gorea igazgató sajtótájékoztató keretében mutatta be csütörtökön az intézmény új lakóit.
Kijátszotta a kolozsvári nemzetközi repülőtér biztonsági rendszerét, és felszállt a Wizz Air légitársaság londoni útra előkészített gépére egy fiatalember, aki a szerelmét szerette volna meglátogatni a brit fővárosban.
Magyar szerzőktől is olvashatók idézetek a kincses városbeli közszállítási vállalat buszainak ablakain a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat részeként.
Első ízben szervez négynapos veteránautó-fesztivált Marosvásárhelyen és környékén az oldtimer gépkocsitulajdonosait tömörítő Classic Car Club.
Hetvennyolc évesen ismét színésznek áll Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író, aki a madridi Teatro Espanol színházban saját színművének egyik szerepét alakítja.
Magyarország és Románia képviselője egyaránt az első elődöntőben, azaz május 19-én lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben – derült ki az osztrák fővárosban, a városházán a hétfői hivatalos sorsoláson.
Megjelent a januári Hangyasuli tananyag öt fejezete, amelyet a környezetvédelem iránt érdeklődő gyerekek, szülők, pedagógusok ingyen tölthetnek le a Zöld Székelyföld Egyesület honlapjáról.
Kálmán Imre „legmagyarabb operettjét”, a Marica grófnőt láthatja a nagyérdemű a Kolozsvári Magyar Operában január 29-én.
Az Oscar-díjak egyik előrejelzőjének tekintett, a színészek szakszervezete által odaítélt SAG-díjakat osztották ki vasárnap Hollywoodban.
Újra tarolt a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis pálinkafőző kisüzem a hét végén – az ongai Quintessence Pálinkaversenyről négy dupla arany, vagyis úgynevezett Champion díjjal, hét ezüstéremmel és két bronzzal tértek haza.
Megdöntötte az eddigi látogatottsági rekordot a szervezők szerint az Erdélyi Rendezvényszervezők Céhe által a hétvégén szervezett kétnapos esküvői kiállítás Székelyudvarhelyen.
Weöres Sándor Szembe-fordított tükrök című versének részlete nyerte azt a szavazást, amelynek győztese a Puli űrszondával utazhat a Holdra - közölte a Kultúrpart internetes portál.