Lenyűgözte a vidék szépsége azt a négy brit színészt, akik a múlt hét derekán érkeztek a Székelyföldre: azért jöttek, hogy hangjukat kölcsönözzék a Székelyföldi Legendárium alapján készített első székelyföldi animációs film szereplőinek.
Csemer Boglárka Boggie számára hatalmas élmény volt a dalfesztivál és alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen.
Kevesen tudják, hogy Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, Gyula szülötte kiválóan sakkozott – hangzott el a hangszóróból azon a városnéző kocsikázáson, amelyen a Gyulai Várfürdő és a Magyar Turizmus Zrt. meghívásának köszönhetően vehettünk részt.
Keresztes Ildikó marosvásárhelyi származású énekesnő lesz a szatmárnémeti városnapok magyar fellépője – jelentette be Dorel Coica polgármester, aki szerint az RMDSZ javaslata nyomán hívták meg az előadót.
A kézdivásárhelyi Gál László Erdei álom című filmje kapta a Médiatanács különdíját, Pusztaszer különdíját és a pusztaszeri alkotótáborba való meghívást az első gödöllői nemzetközi természetfilmfesztiválon.
Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült.
„Minden kiadás kínszenvedés volt, mert a többiek már nincsenek itt" – ezzel indokolta Renald Luzier „Luz", hogy otthagyja a Charlie Hebdót.
Bejutott Csemer Boglárka Boggie és a Wars for Nothing című dal a 60. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Bécsben.
Újabb legenda, a Shelby Cobra izomautó gurul ki nemsokára a német származású, húsz éve a Székelyföldre költözött Jürgen Hausdorf bögözi műhelyéből.
Újra megszervezte a Mindanynyian mások vagyunk! elnevezésű programját a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központja Csíkszeredában, ahol a Vár téren kedden több mint nyolcszázan nyerhettek betekintést a fogyatékkal élők világába.
Versenyt hirdet a Pogány-havas Kistérség: a hónap végéig várják azokat a jelentkezőket, akik megmutatnák egy általuk ismert kaszáló szépségét.
A Kommunista Fogyasztó Múzeumát tekinthetik meg az érdeklődők Temesváron annak az ingatlannak az alagsorában, amelyben a tíz évvel ezelőtt létrehozott Auăleu magánszínház működik.
A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 60. Eurovíziós Dalfesztivál Bécsben.
Bekerült Marosvásárhely a Guinness Rekordok könyvébe a hét végén, amikor Bálint Ingrid Renáta orvostanhallgató kezdeményezésére 1507 személy mosott fogat egyszerre, így megdőlt az idén márciusban Kairóban felállított világrekord.
A legeredményesebb magyar hegymászó emlékére szervezett Erőss Zsolt Teljesítménytúrán 384 –en vettek részt a hét végén. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumtól, a két évvel ezelőtt eltűnt Erőss Zsolt egykori tanodájától indult a túra.
Meghalt B.B. King amerikai bluesgitáros. A blues királyaként emlegetett legendás zenész, 15-szörös Grammy-díjas gitárművész 89 évesen, egy Las Vegas-i kórházban hunyt el csütörtökön este.
Közösségi finanszírozással gyűjtötte össze a korondi fazekas élményműhely bővítéséhez szükséges pénzt az Életfa Korondi Fazekasok Szövetsége és a Korond–Parajd Térség Természetvédelmi Gondnoksága (KORPA).
Székelyföldi legényesversenyt tartanak május 16-án Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A második alkalommal megszervezett vetélkedő, amelyen 14–26 év közötti, nem hivatásos együttesben táncoló férfiak vesznek részt, két részből áll.