Közös fogmosással állítottak világrekordot Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bekerült Marosvásárhely a Guinness Rekordok könyvébe a hét végén, amikor Bálint Ingrid Renáta orvostanhallgató kezdeményezésére 1507 személy mosott fogat egyszerre, így megdőlt az idén márciusban Kairóban felállított világrekord. 

Simon Virág

2015. május 17., 19:212015. május 17., 19:21

A kezdeményezést nemcsak a zuhogó eső, hanem az is beárnyékolta, hogy a kezdési időpontot majdnem egy órával előrehozták, így sokan lemaradtak az eseményről. Bár eredetileg szombaton délután ötre hirdették meg az eseményt, a négy után érkezők csodálkozva tapasztalták, hogy a világrekord-döntési próbálkozás javában zajlik, s negyed öt után sikeresen véget is ér.

A múlt hét elején a kezdeményező és a szervezők – a fogászati diákszövetség elnöke, Dragoş Vulcu, a városháza képviselője, Csegzi Sándor és a Studium Apítvány igazgatója, Kali István – jelentetté be, hogy az egyedülálló kezdeményezésre a Ligetben kerül sor szombaton öt órakor, de a résztvevőket, a zsúfoltság elkerülése érdekében már két órakor fogadják.

A kedvezőtlen időjárás miatt hirtelen más döntés született, a diákszövetség elnöke és a támogató cég képviselője elhatározta, hogy miután 1507 személy gyűlt össze, s ez elég a rekord megdöntéséhez, már fél négykor nekilátnak a rekordállítási kísérletnek. Az előrehozott időpontot jóváhagyta Pravin Patel, a Guiness rekord bírója is, aki felügyelte, hogy a szervezők minden, a rekordok könyvébe való bekerüléshez szükséges feltételt teljesítsenek.

A ligeti nagyszínpadon többek között a kezdeményező, Bálint Ingrid Renáta köszöntötte a résztvevőket, majd Petcu Blanka tartott kiselőadást a szájápolásról és a helyes fogkefehasználatról. A bekerített helyen a sorszámmal rendelkező résztvevők kipróbálhatták a támogató által biztosított fogkefét, fogkrémet és alkalmazhatták a többnyire csak román nyelven elhangzott használati utasításokat is. A negyed ötkor lezárult \"össznépi fogmosást\" a helyszínen érvényesnek nyilvánította a Guinness bizottság.

Bálint Ingrid Renáta elmondta: nagy öröm számára, hogy sikerült felhívnia a marosvásárhelyiek és máshonnan jöttek figyelmét a szájápolás és fogmosás fontosságára, hiszen elsősorban ez volt a cél. „A Studium Prospero alapítvány keretében működő Fogbarátok klubja tagjaként nagyon sok óvodában tartok fogápolási kiselőadásokat, s azt tapasztaltam, hogy a gyerekek rendkívül fogkonyak és gyorsan megtanulják a helyes szájápolást. Ezzel a rekordállítással is azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy fontos a fogszuvasodások kialakulásának megelőzése, s az, hogy már kisgyermekkorban megtanítsuk a gyermekeket a helyes fogmosásra és ennek hasznosságára – mondta a kezdeményező.  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén