Oscar-díjat ért Freddie Mercury megformálása, meglepetésre a Zöld könyv lett a legjobb film

Oscar-díjat ért Freddie Mercury megformálása, meglepetésre a Zöld könyv lett a legjobb film

A 91. Oscar-díjátadó ceremónia legnagyobb meglepetését okozva Peter Farrelly Zöld könyv című filmje nyerte el a legjobb film díját helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban. A Bohém rapszódia a legtöbb, négy díjat nyert alkotás.

2019. február 20., szerda

Román és magyar diákok írják át a történelmet – a középiskolások versenyére február 24-ig jelentkezhetnek a háromfős csapatok

Közösségépítő szerepe van a Problema Solvenda Romania történelmi témájú versenynek, amely a tapasztalatok alapján közelebb hozza egymáshoz a román és magyar diákokat. Likker Zsuzsanna projektvezető a megmérettetés céljáról, szakaszairól beszélt a Krónikának.

Román és magyar diákok írják át a történelmet – a középiskolások versenyére február 24-ig jelentkezhetnek a háromfős csapatok
2019. február 16., szombat

Antal Timinek nem sikerült bejutnia A Dal döntőjébe, plágiumvád merült fel az egyik finálés kapcsán

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők szavazataival a Fatal Error jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.

Antal Timinek nem sikerült bejutnia A Dal döntőjébe, plágiumvád merült fel az egyik finálés kapcsán
2019. február 14., csütörtök

Föld körüli utazáson az erdélyi kalandmotoros – Bezsnei Andor szerint a világ körüli út nem kerül órási összegekbe

Motorkerékpáron utazza körbe a Földet a szászrégeni Bezsnei Andor, aki tavaly május óta már közel hatvanezer kilométert tett meg. A fiatal világjáró kalandvágyáról, az expedíció közben tapasztalt nehézségekről, élményeiről beszélt a Krónikának.

Föld körüli utazáson az erdélyi kalandmotoros – Bezsnei Andor szerint a világ körüli út nem kerül órási összegekbe
2019. február 12., kedd

Kizomba: érzékiség és energia a táncparketten

Megalakulásának első évfordulóját ünnepelte a hétvégén a temesvári HeartBeat Kizomba tánciskola. A háromnapos rendezvénysorozaton hazai és külföldi oktatók tartottak workshopokat, a résztvevők pedig reggelig tartó bulikon gyakorolhatták a tanultakat.

Kizomba: érzékiség és energia a táncparketten
2019. február 09., szombat

Nem jutott be A Dal 2019 fináléjába a kolozsvári rapperek alkotta USNK

Az Acoustic Planet nyerte A Dal 2019 első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Petruska és Vavra Bence, a tévénézők szavazataival a The Middletonz jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.

Nem jutott be A Dal 2019 fináléjába a kolozsvári rapperek alkotta USNK
2019. február 09., szombat

Az általa okozott balesetet övező botrány miatt visszaadta jogosítványát Fülöp herceg

Visszaadta járművezetői engedélyét Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt.

Az általa okozott balesetet övező botrány miatt visszaadta jogosítványát Fülöp herceg
2019. február 09., szombat

Álsebész után álfogorvos: egy engedély nélkül fogászati beavatkozásokat végző volt kőműves ellen indult eljárás

Házkutatást tartottak szombaton a rendőrök egy Ilfov megyei álfogorvos lakásán. A rendőrég közleménye szerint az 50 éves férfinek nincs fogorvosi végzettsége, jogtalanul és törvénytelenül gyakorolta a mesterséget, ezért eljárás indult ellene. 

Álsebész után álfogorvos: egy engedély nélkül fogászati beavatkozásokat végző volt kőműves ellen indult eljárás
2019. február 08., péntek

Mesemúzeummal bővítené a Mini Erdély Parkot a Székelyföldi Legendárium csapata

Erdélyi mesemúzeumot létesítene jövő évben Szejkefürdőn a Székelyföldi Legendárium csapata – mondta el érdeklődésünkre Fazakas Szabolcs ötletgazda.

Mesemúzeummal bővítené a Mini Erdély Parkot a Székelyföldi Legendárium csapata
2019. február 08., péntek

Indiába indul gyalogszerrel: Kőrösi Csoma Sándor alakját ismertetné meg a románsággal Pengő Zoltán kolozsvári újságíró

Elsősorban a románsággal akarja megismertetni Kőrösi Csoma Sándor jelentőségét, szellemiségét Pengő Zoltán kolozsvári újságíró, cégvezető, aki szeptemberben nagyrészt gyalogszerrel járná be a 200 éve útra kelt háromszéki nyelvtudós 7000 kilométeres kalandozásának útvonalát.

Indiába indul gyalogszerrel: Kőrösi Csoma Sándor alakját ismertetné meg a románsággal Pengő Zoltán kolozsvári újságíró
2019. február 08., péntek

Előzetes letartóztatásba helyezték a Romániában „befutott” olasz álorvost

A bukaresti első kerületi bíróság elrendelte Matteo Politi olasz állampolgár 30 napos előzetes letartóztatásba vételét – közölte csütörtökön késő este a fővárosi rendőrség.

Előzetes letartóztatásba helyezték a Romániában „befutott” olasz álorvost

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2019. február 07., csütörtök

Többszörös visszaeső az olasz álorvos – a hatóságok a bélyegzői kód kibocsátásának körülményeit is vizsgálják

Hazájában is követett el hasonló cselekedeteket az olasz álorvos – közölte szerda este Ionuţ Dana, a Bukarest első kerületi rendőr-főkapitányság vezetője.

Többszörös visszaeső az olasz álorvos – a hatóságok a bélyegzői kód kibocsátásának körülményeit is vizsgálják
2019. február 06., szerda

Elfogták a határon a magát orvosnak kiadó, illegálisan műtétet végző olasz csalót

Elfogták a határon azt a személyt, aki álorvosként illegálisan végzett műtéteket Romániában.

Elfogták a határon a magát orvosnak kiadó, illegálisan műtétet végző olasz csalót
2019. február 06., szerda

Ötállomásos székelyföldi turnéra indul az X-Faktor-győztes USNK

Első erdélyi koncertkörútjára készül a 2018-as magyarországi X-FAKTOR nyertes csapata, a USNK – közölte lapunkkal szerdán a IAM Booking & Promotion budapesti rendezvényszervező.

Ötállomásos székelyföldi turnéra indul az X-Faktor-győztes USNK
2019. február 05., kedd

Engedély nélkül folytatott praxist romániai magánklinikákon az olasz parkolóőr – Vizsgálják az ügyet

Az összes olyan romániai magánklinika ellenőrzését elrendelte kedden az egészségügyi miniszter, ahol külföldi orvosok praktizálnak. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy egy olaszországi, nyolc osztályt végzett férfi plasztikai sebésznek adta ki magát.

Engedély nélkül folytatott praxist romániai magánklinikákon az olasz parkolóőr – Vizsgálják az ügyet
2019. február 05., kedd

Világzene egy másik univerzumból: Erdélyben az Ethnofil

Erdélyi koncertkörútra indul szerdán a magyarországi Ethnofil zenekar. A négyállomásos turné keretében elsőként a temesvári Reflektor Venue-ben lépnek fel 21 órakor, csütörtökön ugyanabban az órában pedig a kincses városbeli Atelier kávéház látja vendégül a bandát. 

Világzene egy másik univerzumból: Erdélyben az Ethnofil
2019. február 02., szombat

Fesztiválüzemmódban Erdély és a Partium: hazai és magyarországi együttesek, lemezlovasok lépnek fel a zenei rendezvényeken

A Maros-parton és a margittai strandon is színes koncertfelhozatallal várják idén a bulizni vágyókat: a Vibe Fesztivál és a Szabadság Feszt szervezői időpontokat, előadókat, bérletárakat jelentettek be.

Fesztiválüzemmódban Erdély és a Partium: hazai és magyarországi együttesek, lemezlovasok lépnek fel a zenei rendezvényeken
2019. február 01., péntek

Borkóstoló és kalotaszegi cigány muzsika a kolozsvári SzalonnaFeszten

Új helyszínen, bővített programkínálattal szervezik meg a hétvégén a kolozsvári SzalonnaFesztet. Ezúttal a Tordai úti ROD étterem teraszán várják az érdeklődőket, a háztáji finomságokat felvonultató vásár idején minden délután más-más kategóriában lehet megmérettetni.

Borkóstoló és kalotaszegi cigány muzsika a kolozsvári SzalonnaFeszten