Magyar–orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazga
Dokumentumfilmeken, koncerteken keresztül mutatja be a csapat történetét a Metropol Group: Fél évszázad Erdély rockszínpadain című DVD, amelyet december 28-án koncerten mutatnak be a budapesti Rockmúzeumban.
Különleges színházi élményt nyújt a gyerekeknek A Mancs őrjárat Live! „A Mentőfutam” című zenés előadás, amelyet Sepsiszentgyörgyön első alkalommal januárban tekinthet meg a magyar és román ajkú közönség.
Földes László Hobo Ady-estjével, hangversennyel, gyermekműsorokkal várják az érdeklődőket Nagykárolyban, a december 21-ig tartó Karácsony varázsa fesztiválon.
Hatvanegy éves korában meghalt Marie Fredriksson svéd énekesnő, a Roxette nevű duó egyik tagja – írja a BBC hírportálja.
A kincses városi BT Arénában lép színpadra ma este a Deep Purple brit hard rock együttes. A stílus egyik legismertebb és legnagyobb hatású zenekara, amelyet sokan a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett a heavy metal előfutárának tartanak, bár a zenészek sosem nyilvánították magukat heavy metal együttesnek.
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely az országban az első őszi fagyok beköszöntétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.
Egyáltalán nem baj, ha néha kivételt teszünk és nem tartjuk be az elveinket, a merev elvek ugyanis életveszélyesek – hangzott el következtetésként Mérő László kolozsvári előadásán.
Mikulás vezetet tömegközlekedési eszközök szállítják a gyerekeket a hónap folyamán több erdélyi városban. Szovátán egyedi kezdeményezéssel készülnek pénteken.
A kincses városi Atelier kávéházban ad jazzkoncertet csütörtökön este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint.
A fesztiválozók kéréseit figyelembe véve, illetve napjaink legjobb magyarországi és erdélyi előadóit kiválasztva állítják össze a Maros-parti Vibe fellépőlistáját – az első neveket szerdán ismertették.
Új repülő őshüllőfajt határozott meg egy romániai–amerikai kutatócsoport. Az Albadraco tharmisensisnek elnevezett őshüllő tudományos leírása a Cretaceous Research folyóiratban jelent meg a közelmúltban, a tanulmányt Alexandru Solomon, Vlad Codrea és Venczel Márton, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kutatói, valamint Gerald Grellet-Tinner amerikai kutató jegyezte.
Egy percet sem gondolkodott a medvegázolás kárvallottjának nemzetiségén Gigi Ștefan, aki saját autóinak egyikét adományozta a nyárádszentbenedeki járművezetőnek. A közösségi oldalon több ezer reakciót kiváltó nagylelkű felajánlás kapcsán kerestük meg a kolozsvári férfit.
Pénteken indul a XVI. Erdélyi Mikulástúra, Dunaföldvárról 19 tonna adományt juttatnak el december első hetében Erdély hetvenkét településére – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Németországban bejegyzett prostituáltak több mint harmada román állampolgár, a harmadik legnagyobb csoportot pedig a magyarok alkotják a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált jelentése szerint.
Megdőlt minden korábbi magyarországi lottórekord, miután egy magyar játékos bruttó 30 millió eurót, több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton – közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI-vel.
Minden eddiginél több, 5700 magyar gazda ajánlott fel búzaadományt a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében az idén.
A tánc szeretete, a közösen megtanult táncanyag hozta létre azt az igényt, hogy ezelőtt húsz évvel megalakuljon az Ördögtérgye Néptáncegyüttes. Both Zsuzsa, a csoport egyik létrehozója és vezetője a csütörtökön kezdődő Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóról beszélt a Krónikának.