Both Zsuzsa a „hittérítő munkáról”, a húszéves kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttesről

– Milyen céllal és keretek között jött létre 1999-ben az Ördögtérgye Néptáncegyüttes?

– Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes 1999 őszén, a kezdetekkor csak egy kis, de lelkes csapat volt. Olyan táncolni vágyó emberekből állt, akik Kolozsváron tanultak, ki líceumban, ki egyetemen. A tánc szeretete, a közösen megtanult táncanyag hozta létre azt az igényt, hogy tánccsoportként működjön tovább. 2000 februárjában a farsangi mulatságunk tervezésekor, maszkkészítéskor ültünk össze közösen kiválasztani a nekünk leginkább tetsző nevet, és az Ördögtégye név mellett döntöttünk.

– A húsz év során hány táncos fordult meg a csoportban?

– Nehéz lenne pontosan meghatározni, hány táncos fordult meg az Ördögtérgyében, hiszen mindig van egy lelkes és népes utánpótláscsapatunk is, de hozzávetőlegesen 900 körüli azok száma, akik tevékenykedtek a húsz év alatt.

– Milyen fontos események határozták meg az együttes szakmai fejlődését, előmenetelét?

– Együttesünk életében mindig fontos, meghatározó szerepet játszott a barátság, az emberi kapcsolatokon alapult minden. Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy volt egy Zoli bácsink, Kallós Zoltán neves néprajzkutató személyében, aki minket nagyon sokban támogatott. Első rend viseletünket tőle kaptuk, de volt, hogy szőtteseket adott ajándékba, és pontos utasításokat, hogy hogyan varrjuk meg a következő rendet magunknak. Nagyon nagy segítség volt az együttes életében, amit úgy háláltunk meg, ahogy tudtunk, tánccal, énekkel és munkával. Amikor a Kallós Alapítványtól szóltak, hogy segítség kellene, akkor ugrottunk. Volt, hogy a lányok a mostani válaszúti szórványkollégium ablakait pucolták, takarítottak, a fiúk pedig telekrendezéssel és -pucolással foglalatoskodtak. Jó kalákázó alkalmak voltak ugyanúgy, mint a közös viseletvarrások. Ezek mind segítségünkre voltak a csapatszellem kialakulásában.

– Hogyan válhat valaki a táncegyüttes tagjává, milyen feltételeknek kell megfelelnie?

– Az évek során kialakult az a gyakorlat miszerint rendes szakmai vizsgát kell letenniük azoknak, akik az úgynevezett „nagycsapatba” akarnak kerülni. Ősszel indítjuk az utánpótláscsoportot (idén is 80–90 fős jelenléttel), ahonnan januárban valamikor felvételizni lehet az Ördögtérgyébe. Addig a táncosok megtanulhatnak egy új táncanyagot, ez lesz a vizsga egyik, de kötelező része, illetve pörgésgyakorlat lányoknak, legényesezés fiúknak, ritmusgyakorlat, tánctechnika és ének mindkét nemhez tartozóknak. Szoktuk mondogatni, hogy azok is nyugodtan felvételizhetnek, akik nem szeretnének a csapathoz tartozni, de szakmai kiértékelést szeretnének a további fejlődésük érdekében.

– Mekkora érdeklődés mutatkozik napjainkban a néptánc iránt? Kell-e attól tartani, hogy idővel nem lesz utánpótlás?

– A néptánc soha sem tartozott a divatos műfajok közé. Kell hozzá egyfajta elhivatottság, sokszor dac, elszántság, hogy úszhassunk szembe az árral. Kisebb tanítványaim is mesélik, hogy sokszor kell szembenézniük az osztálytársaik lefitymáló megjegyzéseivel, miszerint a néptánc „nem menő”, „nem trendi”, stb. Azt szoktam válaszolni, ha Károly herceg a brit uralkodóházból időnként elszabadul erdélyi birtokára, rendszerint zenekart és táncoktatót fogad, akitől tanulhat. Akkor hát csak nem lehet olyan megvetendő… Na, de a viccet félretéve, rajtunk áll, hogy idővel lesz-e utánpótlás, a mi lelkesedésünk, kitartásunk meghatározó, mert példát kell mutatnunk.

– Az erdélyi néptáncegyüttesek tagjai általában baráti kapcsolatot ápolnak, a táncházakban együtt mulatnak. Vannak olyan alkalmak, például versenyek, amikor érezhető a rivalizálás?

– A rivalizálás szükséges. A hagyományos paraszti világban is léteztek versengések. A csősz szerepét, a legénybíró szerepét, pünkösdi királynéválasztást is egyfajta versenyszellem ölelte körül. Ezek egészséges versengések. Segítenek tudásunk elmélyítésében, jobbá tételében. Táncházban is van egyfajta rivalizálás, amikor a legények egyenként állnak ki a zenekar elé legényesezni vagy párban csapásolni, mindig ott van benne a versenyszellem, megmutatni, hogy én jó vagyok abban, amit csinálok. Ez normális körülmények között nem zárja ki a barátságot. Akkor van gond, amikor a versengés lesz az elsődleges fontosságú, amikor már csak kifelé egy zsűrinek, közönségnek szól a tánc, és befelé csak felszínesen. Így válik rendre sportteljesítménnyé. Nem az én világom, és szerencsére meg tudtuk őrizni az évek során ezt az elvünket, miszerint nem célunk versenytáncosokat nevelni.

– A héten immár 16. alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót. Milyen programmal, újdonságokkal készülnek?

– Immár háromnapossá nőtte ki magát a rendezvény, így csütörtökön este indítunk a Háromszék Táncegyüttes Aranyasszonyok című előadásával, pénteken délelőtt 10 órától az Udvarhely Táncműhely gyermekelőadását, a Csángort láthatja a közönség, majd este 7 órától ugyancsak az ő előadásukban a Kiáltó szót. Csütörtökön és pénteken este is az előadásokat táncház követi a Heltai FolkCenterben. A szombati nap a rendezvény fő napja. Reggel 10 órakor megnyílik a kézművesvásár, valamint a Hagyományok Háza közreműködésével VR-múzeumot tekinthetnek meg az érdeklődők. Délelőtt ifjúsági és gyermekgálát szervezünk Tüzet viszek címmel. Olyan tánccsoportokat láthat a közönség, melyeket egykori vagy mostani ördögtérgyések irányítanak. Délután megismerheti a közönség a Kallós Alapítvány kiadványát, a Mezőségi daloskönyvet, majd folkruhák bemutatója következik. A szombat esti gálán színpadra lép a Bogáncs, Szarkaláb, Zurboló, Ördögtérgye, a Kaláka Szamosújvárról, a Cuháré és Délikert Möndörgő Szegedről és a Kohoutek Csehországból. Zenekarok: Donát, Heveder, Kedves, Ördöngös, Rekegő, Rezeda, Tokos, Bartha Áron és Görbe Gyopár.