Szándékos gyújtogatás miatt üthetett ki tűz Nantes székesegyházában

•  Fotó: Katolikus egyház

Fotó: Katolikus egyház

Tűz ütött ki a nyugat-franciaországi Nantes székesegyházának belsejében szombaton – közölték a helyi tűzoltók. A lángok három ponton lobbantak fel.

MTI

2020. július 18., 19:422020. július 18., 19:42

2020. július 18., 19:442020. július 18., 19:44

A helyszínre hatvan tűzoltót vezényeltek. A polgármesteri hivatal egy tisztviselője, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban reggel csaptak fel a lángok, és nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. Később már 104 tűzoltó tartózkodott a helyszínen, hogy biztosítsák a lángok teljes elfojtását, később sikerült lokalizálni a tüzet.

Tekintettel a tűz keletkezésének körülményeire, például arra, hogy a tűz három helyről indult ki, indokolt vizsgálatot indítani – mondta telefonon az AFP francia hírügynökségnek Pierre Sennes nantes-i bűnügyi vezető ügyész.

Hozzátette, hogy értesítették a bűnügyi rendőrséget, és tűzvédelmi igazságügyi szakértő érkezik Párizsból, hogy megvizsgálja a tűz keletkezési helyeit és a székesegyház elektromos berendezéseit. Pierre Sennes közölte, hogy szándékos gyújtogatás ügyében folyik a nyomozás. Mint mondta, korai még következtéseket levonni, mert sok vizsgálatot kell lefolytatni, amelyek során új tényeket tárhatnak fel. Egyelőre senkit sem gyanúsítanak – közölte még az ügyész.

A francia állami televízió felvételén az volt látható, hogy füst gomolyog a 15. századi gótikus épület homlokzatán, a két torony között, a rózsaablakon át. A székesegyházban 1972-ben komoly tűz volt. Tizenhárom évi restaurálás után 1985-ben adták át a felújított épületet. A mostani tűz tönkretette a székesegyház nagyorgonáját, és kitörtek a székesegyház homlokzatának festett üvegablakai, de a kár nem olyan súlyos, mint amitől eredetileg tartottak, a tűz nem érte el az épület tetőzetét.

A nantes-i eset felidézi azt, hogy tavaly a párizsi Notre Dame-székesegyháznak – a francia főváros egyik jelképének – tetőzetét rombolta le tűz, és leomlott az épület huszártornya is. A történtek azzal fenyegettek, hogy az egész épület is romba dől. „A Notre-Dame után a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban csaptak fel a lángok. Támogassuk a tűzoltókat, akik minden kockázatot vállalnak, hogy megmentsék a gótika eme gyöngyszemét” – írta Twitter-üzenetében Emmanuel Macron francia elnök, aki Brüsszelben tartózkodik az Európai Unió csúcstalálkozóján.

2015-ben egy másik nantes-i templom is kigyulladt: a Szent Donát-bazilikában az újjáépítési munkák során keletkezett tűz kis híján az épület teljes tetőzetét elpusztította.

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk