Bizakodva várja Belényes polgármesteri hivatala az európai uniós támogatást számos projektjük, többek között a mintegy 30 millió eurós beruházást igénylő új élményfürdő esetében.
Hétfőn megjelent a romániai Hivatalos Közlönyben, így életbe lépett a diákok jogait és kötelezettségeit szabályozó úgynevezett Tanulók statútumának frissített változata.
Belátható időn belül az összes olyan támogatást, ami a magyar társadalom stabilitását és rugalmasságát szolgálja, például a családtámogatási rendszert ki kell terjeszteni magyarok lakta területekre, az országhatárokon kívül is – közölte Orbán Viktor.
Továbbra is Nagyváradon kerül messze a legkevesebbe a távhő biztosítása, amin felbuzdulva a partiumi városvezetés kompenzálja a legkisebb arányban a végső árat, viszont emiatt messze nem a Körös-parti városban a legolcsóbb a szolgáltatás.
Csütörtökön 16 órakor megnyitják a kapukat Románia legnagyobb fesztiválján, a kolozsvári Untoldon.
Miközben Sorin Grindeanu továbbra sem izgul a hírhedt Marzsina–Holgya-sztrádaszakasz határidős befejezését illetően, civil szakemberek egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy Dél-Erdélyben betartható a PNRR-ben leszögezett céldátum.
Kicsi a világ, de azért alaposan le tud fárasztani – vontuk le a következtetést, miután életünk egyik legnagyobb kalandjaként az albán tengerpartig és vissza autóztunk. Sok fotóval tarkított élménybeszámolónkban bemutatjuk az utazás viszontagságait.
Folyamatosan munkaerőt toboroz a Kolozs megyei Bágyonban működő repülőgép-alkatrészgyártó, hiszen a belga tulajdonú nagyvállalat erdélyi kirendeltsége 38 millió euróból új üzemet épít a meglévő mellett a magyar többségű aranyosszéki faluban.
A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE).
Egy startup megalkotta az első, romániai fejlesztésű elektromos motorkerékpárt, amely összecsukható, és a legnagyobb, töltés nélküli hatótávval dicsekszik. A Ride Colibri M22-es vázát Szatmárnémetiben fejlesztették ki, ott is rakják össze.
Jól látható az előrehaladás Románia legnagyobb sportcsarnokának építésében, melynek Brassó ad otthont – közölte az egyik, besztercei kivitelező, mely videót is posztolt a létesítmény jelenlegi állapotáról.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Több mint 300 útépítő és csaknem 200 munkagép dolgozik az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmi úton, mely 45 százalékban készült el – tájékoztatott a regionális útügyi szakhatóság (DRPD).
A medveügy kilövéssel vagy elaltatással kezelhető, az áthelyezés nem működik – ismerte el Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, miután halálos nagyvadtámadás ért egy turistát Prahova megyében.
A Szuperliga hétvégén kezdődő új idényében már csak a csapatkapitányok kommunikálhatnak a labdarúgó-mérkőzés bírójával – közölte Kirosz Vasszarasz, a romániai játékvezetők ténykedéséért felelős bizottság (CCA) első embere.
Jogerősen is elvesztette az első bírósági pert az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a bankokkal szemben.
A válságok, klímaaggodalmak láttán egyre többen függetlenednének a földgáz és elektromos áram világpiaci árának érthetetlen váltakozásától, kiszámíthatatlanságától, így töretlen a megújuló forrásokat felhasználó energiatermelő berendezések népszerűsége.
Továbbra is rendkívül előkelő helyen áll az FK Csíkszereda a romániai futballakadémiák rangsorában, miközben a Sepsi OSK is helyet szorított magának a legjobbak között.