Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
Fotó: Románia szenátusa/Facebook
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői. A jogszabályjavaslat elutasítása mellett 74-en szavaztak, ellene négyen, hét szenátor tartózkodott.
2025. augusztus 20., 15:412025. augusztus 20., 15:41
A képviselőházban korábban elfogadott tervezet szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára fokozatosan 65 évre emelkedik, a nyugdíjuk pedig az utolsó 48 hónapban kapott havi bruttó juttatások (bér és bérpótlékok) átlagának 65 százaléka lesz.
Az ülésen felszólaló szenátorok közül többen elmondták, hogy a tervezet elutasítására azért van szükség, mert a kormány jelenleg egy hasonló jogszabályon dolgozik, amelyről egyeztetnek a bírák és ügyészek szervezeteivel – írja az Agerpres hírügynökség.
Az alkotmánybíróság tagjaira nem vonatkozik a kormány által javasolt, a bírói nyugdíjak módosításáról szóló törvénytervezet, amelyet a munkaügyi minisztérium tett közzé.
Mint ismeretes, a mostani négypárti koalíciós kormányt vezető Ilie Bolojan liberális miniszterelnök három hete ismertette saját reformjavaslatát, amely szerint a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát az általánosan érvényes 65 évre emelnék, a korkedvezményes nyugdíjazást pedig – a jelenlegi 25 helyett – 35 év szolgálati időhöz kötik, azzal a kiegészítéssel, hogy akik 65 éves koruk előtt vonulnak nyugállományba, azoknak minden hiányzó szolgálati évért két százalékot levonnak a nyugdíjából.
A tervezet ellen tiltakozó bírák és ügyészek tömeges nyugdíjba vonulását azzal az előírással akarja megelőzni a bukaresti kormány, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjra az új törvény életbe lépésekor már jogosult bírák és ügyészek továbbra is a régi törvény előírásai szerint vonulhatnak majd nyugdíjba, amikor ki akarnak lépni a rendszerből.
A Bolojan-kormány várhatóan mandátumát kockára téve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja hatályba léptetni a 9 százalékot meghaladó költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések második csomagját, amely a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformjára is kiterjed. Öregségi járandóságuk csökkentését és kedvezményes nyugdíjkorhatáruk emelését az érintettek az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásnak minősítették és alkotmányossági óvást helyeztek kilátásba.
Negatív kampány zajlik a bírák és ügyészek ellen a különleges nyugdíjak kapcsán – vélekedik négy igazságügyi szakmai szervezet, amelyek emiatt közös közleményt
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
szóljon hozzá!