A román kormány előzetes elemzései szerint mintegy 17 milliárd euróba kerülhet egy új építésű gyorsvasúthálózat megvalósítása Bukaresttől Erdélyen át Budapest felé, a magyar határig.
Hamarosan kiírják a versenytárgyalást csaknem 200 kilométernyi kerékpárút megépítésére partiumi folyók árvízvédelmi töltésein. A mintegy 20 millió eurós, uniós finanszírozású beruházás több ponton is kapcsolatot teremt Magyarországgal.
Csaknem háromórás vitát követően Kolozsvár helyi tanácsa elfogadta a területrendezési tervét Románia egyik legnagyobb vegyes rendeltetésű ingatlanberuházásának, melyet mintegy 500 millió euróból valósítanának meg.
Kiapadt két közkedvelt gyógyforrás Herkulesfürdőn, a rómaiak által alapított, fénykorát az Osztrák–Magyar Monarchia idején megélt bánsági üdülőhelyen, amely éppen a hévizek uraként is tisztelt istenről kapta a nevét.
Emil Boc ismételten megerősítette, hogy megvan az európai uniós finanszírozás a kolozsvári metró megépítésére, miután a sajtó kormányforrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy Brüsszel megvonja a 300 millió eurós támogatást.
A bukaresti közlekedési minisztérium – a vészjósló civil várakozásoknál hamarabb – kibocsátotta a dél-erdélyi autópálya hírhedt Marzsina–Holgya-szakaszán tervezett alagutakra vonatkozó építkezési engedélyt.
Megvan a Kolozsvár és Dés között tervezett gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítője.
Friss drónfelvételekből készített, feliratozott videóösszeállítást tettek közzé az észak-erdélyi autópálya szakaszonkénti állásáról.
A legtöbb európai uniós pénzt lehívó kisebb romániai városok top 5-ös rangsorában négy erdélyi település található, azaz nemcsak a megyeszékhelyek „húzzák” felfelé a régiót a fejlődés útján.
Az eredetileg tervezett összeg kétszeresére ugorhatnak az ország legnagyobb gördeszkaparkjának megvalósítási költségei Brassóban.
Számos erdélyi település, idegenforgalmi célpont húzhat hasznot a klímaváltozás elleni harcból, ugyanis a bukaresti hatóságok a globális felmelegedés veszélyei ismeretében módosítani kívánják az országos turizmusfejlesztési kerettervet.
Visszaesett az alkoholfogyasztás mértéke Európában, annak ellenére, hogy néhány országban tovább nőtt az egy főre eső mennyiség. Ilyen Románia, amely a nagyivó férfiak aránya tekintetében éllovas. Magyarországon kevesebb alkohol fogy, mint korábban.
Alig néhány olyan ország található még Európában, ahol édesebb egy Fanta Orange, mint Romániában. Nálunk csaknem háromszor annyi cukrot tartalmaz ugyanaz az üdítő, mint például a Horvátországban forgalmazott verzió.
Vezetékes víz nélkül maradt csütörtökön a Kelemen-havasok lábánál fekvő Kolibica a hosszan tartó szárazság miatt. A Beszterce-Naszód megyei vízszolgáltató péntek délutánra ígérte a csapok megengedését a népszerű hegyvidéki üdülőhelyen.
A bukaresti kormány elfogadta a Nagyváradon tervezett új futballstadion műszaki-gazdasági mutatóit, azaz jóváhagyta a csaknem 95 millió eurós beruházás állami finanszírozását. Ha minden jól megy, már ősszel kiírhatják a versenytárgyalást.
Nem alszik jobban Hegedüs Csilla, amióta a volt kormányfőhelyettes, miniszter, álamtitkár szakított a politikával, és a többmilliárd eurós uniós támogatásokat „helyben” kezelő Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetőségében vállalt szerepet.
Örök vitatéma, mennyi közpénzt kell, lehet, érdemes vagy szabad költeni sportra, a hozzá tartozó létesítményekre, infrastruktúrára. Romániában a jelenkor egyik legnagyobb csillaga, David Popovici kongatta meg a vészharangot olimpiai érmei után.
Bár eredetileg augusztus elsején szerették volna megnyitni a turisták előtt a felújított szászkézdi parasztvárat, a munkálatok bürokratikus átvételének késése miatt ezt leghamarabb csak szeptember elsején tehetik meg.