Felfedték a kolozsvári P+R parkoló díjszabásait

P+R parkoló Kolozsváron

Tizenkét órás állomásozás 5 lejbe kerülhet, azon felül nagyon megdrágul a P+R parkoló

Fotó: Facebook/Emil Boc

Hosszas „titkolózás” után végre kiderült, milyen díjszabásokkal működtethetik majd Kolozsvár első Park and Ride (parkolj és utazz) típusú, azaz P+R parkolóját. A főleg az ingázók számára a reptér mellett létesítendő P+R parkoló év végéig elkészülhet.

Páva Adorján

2024. november 13., 16:282024. november 13., 16:28

2024. november 13., 16:322024. november 13., 16:32

A P+R parkoló várható tarifáiról Dan Tarcea, Kolozsvár alpolgármestere beszélt egy rádióműsorban.

Idézet
A javasolt ár 6 órányi parkolás esetén 2 lej, 12 órára 5 lej, 12 órán felül pedig minden óra 15 lej lesz”

– ismertette a liberális elöljáró. Emil Boc polgármester jobbkeze szerint az első 10 perc ingyenes lesz azok számára, akik éppen csak betértek. „A díjszabásokkal ösztönözni akartjuk azokat, akik, Kolozsváron kívülről jönnek dolgozni, ide ingáznak, hogy a P+R parkolóban hagyják autójukat, onnan pedig tömegközlekedéssel utazzanak tovább a városba” – mondta Dan Tarcea.

Az alpolgármester megerősítette, várhatóan év végéig elkészül a létesítmény. Amint arról beszámoltunk, már október végén 90 százalék fölött tartott a megvalósítás, a környéken közlekedők nagy örömére feloldották a részleges útlezárást is Kolozsvár egyik legforgalmasabb főútján, a keleti kijárat felé vezető Szamosfalvi (Traian Vuia) út érintett szakaszán.

A 2020-as választási kampányban (is) beígért hasonló jellegű megvalósítások első „fecskéje” több mint 860 férőhelyet biztosít főleg a városba ingázó autósok számára. A kezdeményezés természetesen a városlakó és az agglomerációban élő munkavállaló számára is előnyös, hiszen segítségével elkerülhető a forgalmi dugókkal, kilátástalan parkolóhely-vadászattal járó stressz.

A beruházás értéke kezdetben áfával együtt 72 435 291 lej, azaz mintegy 14,6 millió euró volt,

viszont augusztusban már 99,7 millió lejre, azaz csaknem 20 millió euróra emelték az összköltségvetést a felmerült pluszmunkálatok miatt.

A P+R lényege, hogy közvetlen kapcsolatot biztosítanak a parkoló és a tömegközlekedés között. Az integrált közlekedés egyik elemeként világszerte alkalmazott módszer célja egyrészt a városi forgalom csökkentése, másrészt a szabálytalan parkolások visszaszorítása. Ugyanakkor fontos környezetvédelmi célokat is szolgál a személygépkocsik buszra-trolira-villamosra vagy kerékpárra váltása. Az új parkoló a gépkocsik számára fenntartott helyek mellett egy buszállomásnak is helyet ad majd, utasok számára kialakítandó terminállal.

Egy Park and Ride rendeltetésének fontos eleme, hogy a parkolás ingyenes, jelképes árú, a városban alkalmazott díjszabásoknál olcsóbb legyen, vagy összekapcsolható egy-egy tömegközlekedési eszközre szóló jeggyel, bérlettel. Kolozsvár esetében most derült fény a várható árakra.

A 12 órányi állomásozás utáni drasztikus drágítás azért van, mert nem szeretnék, ha a P+R „autótemetővé” válna,

vagy például az egyetemisták egész héten ott tartsák gépkocsijukat. Szintén nem a célközönséghez tartoznak a reptér utasai, akik nem hagyhatják ott több napra gépkocsijukat.

korábban írtuk

Év végéig elkészülhet az első P+R parkoló Kolozsváron
Év végéig elkészülhet az első P+R parkoló Kolozsváron

Több mint 90 százalékban elkészült az első kolozsvári úgynevezett P+R parkoló, mely naponta 800 gépkocsit vonhat ki a belvárosi forgalomból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Rendőrségi tájékoztató: hosszú bűnlajstroma van a házat az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Rendőrségi tájékoztató: hosszú bűnlajstroma van a házat az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön