„Ha ti nem lő, mi nem lő”

A többi pásztorlevél mellett rögtön feltűnt a helyes történelmi visszatekintés, amelyet azóta is keresünk, sajnos mindhiába. A történet megtörtént és azóta még könyvet is írtak róla: Stanley Weintraub amerikai történész Silent Night (Csendes éj) címmel, 2001-ben jelent meg. És lehet, hogy a Püspök Úr is olvasta diákkorában a Nyugaton a helyzet változatlan című könyvet, amelyik majdnem kötelező olvasmányunk volt az 1960-as, 1970-es években.

Ugyanakkor szíves figyelmébe ajánlom a National Geographic ez év decemberi számát, amelynek 16. oldalán közölt fénykép világosan azt mutatja, hogy az emberi faj, az európai civilizáció nem is olyan elveszett, mint ahogyan hitték az I. világháború beindításakor.

Másképpen: Isten kegyelme akkor jelentkezett, amikor volt rá idő és lehetőség. A háború elején. Ha akkor a világégést kirobbantó hadvezérek és császárok-királyok erre a jézusi üzenetre hallgatnak, nincs első, de nincs II. világháború sem, amelyik az elsőből következett. Hogy mi a háború, arról némi fogalmam nekem is van, mert nagyapám túlélte az I. és II. világégést, apám a másodikat, én meg a Néphadsereget.

Aki volt már katona, jól tudja, hogy milyen is a hangulat a hadseregben. Lemondani az ellenség megsemmisítéséről, rájönni arra, hogy felhasznált bábu-gép vagy az emberi faj ellen, az sajnos egyenlő a hazaárulással, amiért rögtön börtön vagy halálbüntetés vár. Az ideológiai kiképzés, miszerint az ellenség „nem ember\", hanem megsemmisítésre való, az az emberi faj (sajnos) legördögibb „felfedezése\".

Ezek a közkatonák – sokan közülük érettségizettek, műveltek és vallásosak is lehettek – hamar rájöttek arra, hogy felhasználják őket egy politikai játszmában. És hogy a lövészárkok poklában, a rothadó, bűzlő társaik mellett nem az ún. hazát védik, hanem egy-egy darab sarat. Nem, nem volt ez állati egyáltalán. Egy szarvasnak vagy farkasnak nem jutna eszébe soha, hogy a saját faja (fajtája) elpusztítására, kinyírására törekedjék. Kimondottan az emberi civilizáció számára adatott meg eme nemes „gyümölcs\".

A fiatal, 18, 19, 20 éves fiúk nem akartak tovább egymás ellenségei lenni, és karácsonyt akartak ünnepelni. Állítólag a Gruber kedves karácsonyi dalát kezdték egymásnak áténekelni, majd elhangzott: „ha ti nem lő, mi nem lő\". És így kezdődhetett: a közkatonák ideája volt a karácsonyi tűzszünet, a bakák fittyet hánytak a parancsra, miszerint az ellenséggel tilos a barátkozás. (De sokat halljuk ma is az ilyen parancsokat. Túlbuzgó római katolikus osztálytársam nem jött be a lakásomba, mert református vagyok...)

Másnap, karácsony első napján is hallgattak a fegyverek, beszélgettek, barátkoztak a katonák, eltemették halott bajtársaikat, segítettek a másik félnek a sírásásban, a végtisztesség megadásában. Focimeccset is szerveztek, nem akartak tovább háborúzni. De a fejesek sajnos akarták (National Geographic, 2014). Egy német katona megható levelet írt haza: „Csodásabbat, különösebbet elképzelni sem lehetett\".

Történt ez 1914 decemberében, karácsonykor a nyugati fronton, Belgium és Franciaország határán. Ez volt az a karácsonyi csoda, amiről Adorjáni Dezső püspök is írt, beszélt. Ezeket a katonákat kellett volna megkérdezni, mi a véleményük az összes többi háborúról. Ilyen csodák menthetik meg az emberiséget.

Boldog új évet kívánok mindnyájuknak!

Dr. Patkó Ferenc

A szerző székelyudvarhelyi tanár