A vámpírdenevérek ragaszkodnak áldozataikhoz

A világ egyetlen, kizárólag vérrel táplálkozó denevérfaja Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben honos. A rőt vérszívó denevérek (Desmodus rotundus) hallása annyira kifinomult, hogy különbséget tudnak tenni potenciális áldozataik lélegzésének hangzása között, és ezt a tudásukat a táplálékszerzésben is kamatoztatják – mutattak rá német kutatók. A müncheni Ludwig-Maximilians Universität zoológusai kísérletükben arra keresték a választ, milyen pontos a vámpírok hallása. Három különböző embertől származó lélegzet hangját játszották le nekik, amelyeket három, marhavért adagoló etetőhöz kapcsoltak. A denevérek hamar megtanulták az összefüggéseket, és százszázalékos pontossággal képesek voltak a hangokat a megfelelő etetővel azonosítani. „A vérszívó denevérek rendkívül intelligens és különösen gyorsan tanuló állatok” – vélekedik Daniel Riskin, a Cornell Egyetemen a vámpírdenevérek viselkedését kutató professzor. Táplálkozási stratégiájuk látszatra talán egyoldalú élősködésnek tűnhet, valójában azonban magukra a denevérekre nézve is veszélyes művelet. A hüvelykujj méretű állatkák éjjelente akár testtömegük másfélszeresének megfelelő mennyiségű vért fogyasztanak. Elsősorban nagyobb madarak, alvó marhák vérével táplálkoznak, és gyakori közvetítői a veszettségnek. Az éj sötétjében az apró testű emlősnek saját termeténél akár ezerszer nagyobb állatot kell becserkésznie. A vérszívó nem a levegőből támad, áldozatától távol ereszkedik alá, és a földön kúszva közelíti meg a kiszemelt prédát. Mivel táplálékának elfogyasztása nem igényel erős rágófogakat, a denevérfajok közül a vérszívó denevérnek van a legkevesebb foga, pontosan 20. Ezekkel tárja föl a sebet, majd miután teletömte bendőjét vérrel, ahogyan jött, a földön poroszkálva távozik. A képesség, amellyel éjszakánként ugyanahhoz a korábban már felnyitott sebhez talál vissza, a vámpírt sok vesződségtől kíméli meg, és már bevált, tápláló élelemforrással kecsegteti. A denevérek között megfigyelték már, hogy egyes egyedek „kihallgatják” mások hangjeleit, mások pedig társaikat követve jutnak el a táplálékforráshoz, ám a hallás utáni memorizálásra ez az első megfigyelt példa.