Sztárjátékosokkal, köztük a magyar válogatott csapatkapitányával, Varga Dániellel erősítette meg keretét az FTC-PQS Waterpolo vízilabdacsapata.
2016. június 06., 13:562016. június 06., 13:56
2016. június 06., 13:592016. június 06., 13:59
A hétfői sajtótájékoztatón az olimpiai- és világbajnok mellett a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertet, a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok szerb Stefan Mitrovicsot, valamint a spanyol válogatott Szirányi Balázst mutatta be a klub.
Előbbi három játékos a Bajnokok Ligája hétvégi hatos döntőjében bronzérmes, magyar bajnok Szolnoktól érkezett, míg Szirányi a spanyol CNA Barceloneta együttesétől tért vissza nevelőegyesületéhez. Varga Dániel három, Madaras Norbert egy, Szirányi Balázs, illetve Stefan Mitrovics pedig két-két évre szóló szerződést írt alá. Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója elmondta, a cél, hogy egy sorozatban, azaz a bajnokságban, a Magyar Kupában vagy a LEN-kupában döntőt játsszon az együttes.
Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője hangsúlyozta, ő, illetve Gerendás György szakmai igazgató is csak akkor lehet maximálisan elégedett, ha mindenhol az első helyen végeznek, így számukra ez a cél, ha az elvárás még nem is ez. Hozzátette, ehhez minden segítséget megad a klub, hiszen olyan háttércsapat – masszőrrel, dietetikussal, sportpszichológussal – működését tette lehetővé, amelynek köszönhetően igazán profi körülmények között készülhetnek nap mint nap a játékosok.
Gerendás György elmondta, azzal, hogy a klub ilyen játékosokat tudott szerződtetni, a jövőben már nem a Ferencvárosnak kell hívni a vízilabdázókat, hanem ők akarnak majd ide jönni. Hozzátette, ezek a klasszis játékosok átadhatják a tudásukat a fiataloknak is, s mivel nagyon jól működik a klub utánpótlása, több tehetség is lehetőséget kaphat majd a következő szezonban.
„Olyan csapat formálódik, amelyek előtt sikerek vannak, ezeknek pedig a részese akarok lenni. Pár hónappal ezelőtt szakmai kérdésekkel fordultam Gerendás Györgyhöz és Varga Zsolthoz, s ezekre olyan válaszokat kaptam, amelyek által a tudásom maximumát tudom majd nyújtani a Ferencvárosban” – nyilatkozta Varga Dániel.
Madaras Norbert megjegyezte, a szakmai okok mellett személyes döntése is volt, hogy a Ferencvároshoz igazolt, ugyanis egyrészt hiányzott már neki a főváros, másrészt szerette volna, ha gyermeke Budapesten kezdhet iskolába járni. Szirányi Balázs kiemelte, hosszas légiósélet után első sorban a stabilitás miatt tért vissza nevelőegyesületéhez.
A szerb Stefan Mitrovics válogatottbeli elfoglaltságai miatt nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, de videoüzenetében hangsúlyozta, a Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja, amely most komoly csapatot épít. Ex-szolnoki csapattársaival együtt mindenhol a győzelem lesz a célja. A Ferencváros az elmúlt szezonban a negyedik helyen zárt az ob I-ben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!