Vettel ismét nyert, címvédés jöhet Szingapúrban

A címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte tegnap a Forma–1-es világbajnokság Olasz Nagydíját. A pontversenyben éllovas Vettel mögött a brit Jenson Button (McLaren) végzett a második helyen, míg a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a harmadik az Autodromo di Monzán.

2011. szeptember 12., 09:112011. szeptember 12., 09:11

A német pilóta, aki rajt-cél győzelmet aratott Monzában, idei nyolcadik futamát nyerte meg, tovább növelve előnyét. Vettel csapattársa, az ausztrál Mark Webber a hatodik körben feladta a versenyt, így a pontversenyben Alonso feljött a második helyre és Button a harmadik. A Red Bull pilótájának előnye 112 pont, így már a következő, szingapúri GP-n (szeptember 25.) megvédheti címét.
Alonso remekül kapta el a rajtot Monzában, megelőzte Buttont, annak csapattársát, Lewis Hamiltont és Vettelt is. A spanyol vezetett az első körben, ám a hátsó alakzatokban az olasz Vitantonio Liuzzi (Hispania) megcsúszott, majd keresztbe állt a pályán, emiatt többen egymásba rohantak, és amíg rendet tettek a pályán, beküldték a biztonsági autót. A safety car a harmadik kör végén hagyta el az aszfaltcsíkot, a német Michael Schumacher (Mercedes) megelőzte Hamiltont és felzárkózott a harmadik helyre. Az ötödik körben Vettel nagyon simán megelőzte Alonsót. Egy körrel később Webber, akinek a brazil Felipe Massa Ferrarijával leszakította az orrkúpját, belerohant a gumifalba és feladta a versenyt. Vele együtt akkor már hatan adták fel az olasz GP-t. A tizedik kör végén változatlanul Vettel vezetett, mögötte Alonso, Schumacher, majd Hamilton és Button következett.

Féltávnál is Vettel volt az első, Alonso a második, mögöttük Button, Schumacher, Hamilton és Massa volt a sorrend. A 28. körben Hamiltonnak sikerült megelőznie a hétszeres világbajnokot. A 35. körben Alonso, Button és Hamilton másodszor is a boxutcában járt, majd eggyel később Vettel is kereket cserélt. Nem sokkal a boxlátogatás után Button megelőzte Alonsót. A hátralévő időben már nem változott a helyzet az élbolyban.


Olasz Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull–Renault), 2. Jenson Button (brit, McLaren–Mercedes), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 5. Michael Schumacher (német, Mercedes), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso–Ferrari), 8. Paul di Resta (brit, Force India–Mercedes), 9. Bruno Senna (brazil, Renault), 10. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso–Ferrari). A pontversenyek élcsoportjai, pilóták: 1. Vettel 284 pont, 2. Alonso 172, 3. Button 167, 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 167, 5. Hamilton 158. Csapatok: 1. Red Bull 451, 2. McLaren–Mercedes 325, 3. Ferrari 254, 4. Mercedes 108, 5. Renault 70.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben