Végső csatába „tolta” a Várad a Kolozsvár elleni kosárelődöntőt

•  Fotó: Roby Boros/a Nagyváradi VSK Facebook-oldala

Fotó: Roby Boros/a Nagyváradi VSK Facebook-oldala

Kolozsváron dől el az U-BT–Nagyváradi VSK elődöntő az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban. A továbbjutó a Nagyszebent búcsúztató Steauával találkozik a fináléban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 11., 15:302017. május 11., 15:30

A mindent eldöntő ötödik meccsre hosszabbodott a Kolozsvári U-BT–Nagyváradi VSK elődöntő az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban, mivel a Körös-partiak hazai közönségük előtt ledolgozták idegenből hozott hátrányukat, és a szerda esti 85:76-ös győzelmükkel kiegyenlítették 2-2-re az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc összetettjét.

Az alapszakaszgyőztes és a szezon legjobbjának tartott kolozsváriak most ugyan jobban kezdtek, mint két nappal korábban, ám a bravúrosan védekező hazaiak – a harmadik negyedet leszámítva – végig irányításuk alatt tartották a játékot.

Cristian Achim váradi edző szerint a két hazai találkozón bebizonyosodott, hogy tanítványai „valódi bajnokok”,

akik erejüket meghaladó intenzitással harcoltak. „Az első váradi meccs után mindent megtettünk, hogy nehogy elkényelmesedjünk a győzelem után. Ezért a pszichológiai harcért külön gratuláció illeti a fiúkat" – tette hozzá. A szombati, mindent eldöntő ötödik találkozón szerinte a kolozsváriakon lesz a nagyobb nyomás, ők pedig ismét a maximumot akarják majd nyújtani, hogy lehetőségük legyen a címvédésre.

A VSK az elmúlt szezonban megnyerte a bajnokságot, ezért

Mihai Silvășant, az U-BT edzőjét elmondása szerint nem is lepte meg, hogy az ellenfél nem roppant meg a két kolozsvári vereség után.

Elismerte, hogy Váradon nem tudtak felemelkedni a házigazdák szintjére, ugyanakkor a döntő meccsen megint élvezhetik a hazai pálya előnyeit. Aleksandar Rasic játékára viszont már nem számíthatnak, a szerb Achilles-ina ugyanis elszakadt a szerda esti meccs utolsó negyedében. Műteni kell, így számára az idény befejeződött.

Az már eldőlt, hogy a szombaton 18 órától rendezendő U-BT–VSK rangadó továbbjutója a Steauával találkozik a döntőben, hiszen a bukarestiek 81:63-ra megnyerték a Nagyszeben elleni negyedik csatát, és 3-1-es összesítettel, 21 év után most először jegyet váltottak a fináléba. Dan Fleșeriu edző erdélyi gárdája a bronzéremért harcolhat a folytatásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben