Marco Rossi és Sallai Roland a magyar válogatott edzésén
Fotó: MLSZ
A labdarúgó-válogatottak tíz hónap után a Nemzetek Ligája második kiírásában lépnek pályára ismét, miután a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőket és a nyári kontinensviadalt is: a magyar csapat a csütörtöki nyitónapon Törökországban kezd a másodosztályt jelentő B divízióban.
2020. szeptember 02., 11:552020. szeptember 02., 11:55
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a sorozat debütálásakor még a harmadik vonalat jelentő C divízióban szerepelt, de az osztályok létszámát az első szezon tapasztalatai alapján valamelyest átalakították, ennek nyomán került a magyar csapat a B divízióba, noha nem végzett a feljutást jelentő első helyen a csoportjában.
a törökök éppen a szintén csoportellenfél szerbekkel holtversenyben a 29. helyen állnak, az oroszok pedig a 38. pozíciót foglalják el – számolt be az MTI.
Ezt figyelembe véve arra kicsi az esély, hogy a magyar csapat kiharcolja a Nemzetek Ligájában megszerezhető két világbajnoki pótselejtezős hely egyikét, ugyanis ehhez meg kellene nyernie a csoportját, de önmagában még ez sem jelentene garanciát erre. A két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen. Ez azt jelenti, ha az A divízióban lesz legalább két olyan csoportelső, amelyik a vb-selejtezőkön nem végez az első kettőben, akkor az alsóbb osztályok csoportgyőztesei kiszorulnak ebből az összevetésből.
A Rossi által múlt hétfőn behívott 25 labdarúgóból 11 játékos új volt az előző keretéhez képest, majd öt futballista esett ki sérülés, illetve amiatt, hogy klubcsapatában koronavírusos vagy koronavírus-gyanús eset volt, az utólag meghívottak közül pedig Hangya Szilveszter végül nem tudott csatlakozni az együtteshez.
A felforgatott és megtizedelt magyar válogatott csütörtökön – romániai idő szerint – 21.45-től találkozik a házigazda török együttessel Sivasban, majd három nappal később az oroszokat fogadja a Puskás Arénában 19 órától.
Románia szintén a B divízióban érdekelt: pénteken Bukarestben Észak-Írországot fogadja, hétfőn pedig Ausztriába látogat a még Norvégiát felvonultató csoportban.
A magyar válogatott Törökország és Oroszország ellen készülő kerete
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven), Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Szalai Attila (Apollon Limassol), Willi Orbán (RB Leipzig)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bristol City FC), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (FC Red Bull Salzburg)
Támadók: Babati Benjamin (Zalaegerszegi TE FC), Holender Filip (Lugano), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
szóljon hozzá!