US Open: Babos Tímea kikapott Simona Haleptől

Babos Tímea nagy csatában, 2 óra 7 perces mérkőzésen három játszmában kikapott az ötödik helyen kiemelt Simona Haleptől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

MTI

2016. szeptember 03., 21:492016. szeptember 03., 21:49

2016. szeptember 04., 10:252016. szeptember 04., 10:25

Az Arthur Ashe Stadionban a világranglista ötödik helyén álló Halep ellenállhatatlanul kezdett, Babos (képünkön jobbra) még labdamenetet is csak elvétve nyert, így pillanatok alatt 4:0-át mutatott az eredményjelző. A magyar teniszezőnek a játszma közepén volt egy rövid fellángolása, de ez is csak egyetlen játék megnyeréséhez volt elég, és mindössze 23 perc alatt véget is ért az első szett.

A második szettet Halep több rontással kezdte, Babos ezt kihasználva 1:1-nél elvette román riválisa adogatását, azonban egy maratoni hosszúságú játékban előnyét nem tudta megtartani. A világranglistán 34. magyar játékos nem tört össze, hosszú labdamenetekre kényszerítette Halepet, újra brékelt, és 4:2-re elhúzott. Halep mintha összezuhant volt, Babos pedig ezt kihasználva, erőtől duzzadó játékkal, ásszal lezárva a szettet egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szettben – amely az első volt Halepnek a mostani US Openen – az első játékban Halep 40-15-re elhúzott, Babos innen tudott fordítani és rögtön brékkel kezdeni. A következő játékban két bréklabdát is hárított a magyar, és innen került előnybe (2:0). Ezt követően mindketten aránylag simán hozták saját adogatásukat, majd Halep egy rendkívül hosszú, 24(!) ütéses játék utolsó pontjával 3:3-ra egyenlített.

Halep a folytatásban nyögvenyelősen került előnybe, majd jött Babos, aki előbb maga számára tette nehézzé a játékot, végül három bréklabdát is hárítva – közte négy zseniális fonákkal – egyenlített (4:4). Babos a következő játékban két bréklabdához jutott, de nem tudott élni a lehetőséggel, így a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia. Pillanatok alatt 40-15-re elhúzott, ám Halep visszajött és meccslabdához jutott, Babos pedig kettős hibával „zárta le\" az összecsapást. Babos még a szombati versenynapon a kazah Jaroslava Svedova oldalán párosban is érdekelt.

Eredmény:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Simona Halep (román, 5.)-Babos Tímea (31.) 6:1, 2:6, 6:4

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK