Újabb eltiltást kapott az Astrát edző Șumudică

Két meccsről való eltiltással büntette Marius Șumudicát csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes bizottsága, amiért a román bajnok Giurgiui Astra edzőjeként a Marosvásárhelyi ASA elleni idegenbeli meccsen „bemutatott" a hazai közönségnek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 02., 16:482016. június 02., 16:48

A Gsp.ro-nak nyilatkozó szakvezető értetlenül áll a 600 lejes pénzbírsággal kiegészülő döntés előtt, mert elmondása szerint amikor korábban a testület kihallgatta az ügyben, belátták, hogy valójában nem tett semmilyen obszcén gesztust. „Most három héttel később felfüggesztenek. Szándékosan két fordulóról tiltottak el, hogy ne fellebbezzek\" – mondta a sportnapilapnak. Șumudicára emellett egy két hónapos eltiltás is vár, amelyet még tavasszal, sportfogadásai miatt róttak ki rá. Azt még mindig nem tudni, hogy pontosan mikortól kell letöltenie, de az edző már jelezte, hogy ha emiatt nem ülhet le a kispadra csapata Bajnokok Ligája-meccsén, akkor klubot vált.

Az Astra mellett a Steaua lesz a másik romániai csapat a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében, a bukarestiek pedig már második igazolásukat jelentették be csütörtökön. Laurențiu Reghecampf ezüstérmes alakulata most Ovidiu Popescu középpályást szerezte meg 200 ezer euróért a másodosztályba kiesett Temesvári Politól, míg előtte a Iași-tól igazolta át a bosnyák csatárt, Bojan Golubovicsot. Eközben a feljutásra pályázók osztályozóján a Călărași előnybe került az UTA-val szemben: szerda délután 3-1-re nyert hazai pályán. Az aradi visszavágó szombaton 18 órakor lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK