Új hírcsatornája van Váradnak

Tegnap este hét órakor indult el a Digi 24 országos hírcsatorna nagyváradi stúdiójának adása. Oana Mudura, a csatorna helyi koordinátora a Krónikának elmondta, tervben van egy napi rendszerességű magyar hírblokk elindítása is a váradi adásban.

Nagy Orsolya

2012. augusztus 07., 08:542012. augusztus 07., 08:54

Az országos hálózatot a nagyváradi üzletember, Teszári Zoltán tulajdonában lévő RCS/RDS cég működteti. A vállalat egy helyi kezdeményezésből nőtt ki: nem sokkal a rendszerváltás után helyi televíziócsatornaként és a térség első kábeltévé-szolgáltatójaként indult el, TVS néven.

A TVS helyi televízió tizenkilenc éven át sugározott, néhány évig két csatornával, amelyek közül a második magyar nyelvű volt. A tévé július elején tartotta meg búcsúadását, és egy hónapnyi felkészülés után, tegnap kezdett újra sugározni egy rendhagyó hírműsorral. Oana Mudura elmondta, kemény munkával telt az elmúlt egy hónap, de felkészültek az indulásra. „Nagyon izgulok, de csak konstruktív izgalom van bennem” – nyilatkozta tegnap néhány órával az adás előtt. Azt ígéri, bár a Digi 24 Nagyvárad műsorrácsa nem hasonlít a korábbi TVS-re, tehát a régi műsorok jó részét nem folytatják, a híreket továbbra is a lehető legobjektívebben kezelik majd. „A TVS helyi adó volt, a Digi 24 viszont hírcsatorna.

Naponta hét friss és egy ismétlésekből álló hírblokkunk lesz” – árulta el. Ismeretes, hogy a TVS-en mindennap látható volt egy magyar hírblokk Szomoru Edina szerkesztésében, aki azonban épp szülési-gyereknevelési szabadságát tölti, ám Oana Mudura ígérete szerint hamarosan mégis folytatódhat a hagyomány, bár egyelőre valaki mással. A tegnap esti első híradásban nem friss híreket, hanem magát Váradot mutatta be a csatorna. Kisfilmeket sugároztak a város történetéről, és megszólaltattak váradiakat is, akiket arról kérdeztek, mint szeretnének a tévében látni, illetve mire büszkék a városukkal kapcsolatban.

A váradi stúdió egyébként harmadikként csatlakozott a fővárosi Digi 24 hálózatához Jászvásár és Temesvár után. A stúdió a tervek szerint jövőre költözhet a Fekete Sas Palotába, amelynek külső és belső restaurálását az RCS/RDS végzi.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK