Trófeagyűjtés Fradi módra

Egy nap alatt két trófeát is begyűjtött a Ferencváros női kézilabdacsapata: Elek Gábor KEK-győztes tanítványai vasárnap először a Bajnokok Ligája-címvédő Buducsnoszt Podgorica legyőzésével elhódították a nem hivatalos Európai Szuperkupát, majd a Népligetben megrendezett rangos felkészülési torna döntőjében a nyáron alaposan megerősödött Râmnicu Vâlcea-i Oltchimet is felülmúlták, így a zöld-fehéreké lett a Szabella Kupa is.

2012. augusztus 28., 06:232012. augusztus 28., 06:23

A hétvégi budapesti viadalon hat csapat volt érdekelt. A Fradi a neves ellenfelek közül először az osztrák Hypo NÖ-vel került szembe, amelyet szombaton három góllal vert, majd vasárnap délután, csoportja másik tagja, a montenegrói Buducsnoszt ellen már a döntőbe jutásért játszhatott. Ráadásul egy sportfogadó-iroda támogatásának köszönhetően – a kontinentális szövetség „mulasztását” helyrehozva – a találkozó nyertese a nem hivatalos Európai Szuperkupát is elvihette.

Az összecsapás nem kezdődött jól a Fradi szemszögéből, hiszen pár perc után már 4-0-ra vezetett a nyáron igencsak meggyengült BL-címvédő. Ezután többször sikerült kiegyenlíteni, de egy-két góllal rendre meglépett az ellenfél. Először a 25. percben szerezte meg a Ferencváros a vezetést, megtartani azonban nem sokáig sikerült. A félidő eredménye jól mutatta a hullámzó játékot: döntetlennel fordultak a csapatok. A második játékrész aztán meghozta a várt fordulatot: kiváló kapusteljesítménnyel párosuló kemény védekezéssel és ötletes, pontos támadójátékkal rohamoztak Zácsikék. Ennek köszönhetően tíz perc után már négy góllal ment a Fradi, és az 50. percben már hét gól volt az FTC előnye. A végén pedig padlóra kényszerítették a BL-győztes gárdát, és a nyolcgólos sikernek köszönhetően megnyerték a Szuperkupát.

A Hypo és a Podgorica elleni győzelmekkel csoportjuk élén végeztek Szucsánszkiék a Szabella Kupán, így este az addig szintén hibátlan román bajnok Vâlceával mérkőzhettek meg a tornagyőzelemért. Az Oltchim az új dán edző, Jakob Vestergaard júniusi érkezése óta nem szenvedett vereséget, és a nyár legrangosabb nemzetközi felkészülési tornáján – amelyen a döntő előtt az orosz Rosztov Dont és a szlovén Krim Mercatort is simán verte – már az olimpián szerepelt hat játékosára (Peneau, Bulatovics, Navarro, Vetkova, Leynaud, Jovanovics), illetve a szülés után visszatért Ionela Gâlcára is számíthatott a román csapat. A Fradi azonban a fináléban már a meccs elején lendületbe jött: 4-1-re, majd 9-4-re is meglépett, félidőben pedig három volt köztük (15-12). Fordulás után egy adott ponton úgy tűnt, képes kiegyenlíteni az Oltchim, de 22-20 után 29-22-re elhúzott a Ferencváros, amely a végén kiengedett, ám két gólt megtartott előnyéből (29-27), így a zöld-fehér lányok egyetlen nap alatt két trófeával gazdagították a klub dicsőséglistáját.

Szabella Kupa, helyosztók, döntő: Ferencváros–Râmnicu Vâlcea-i Oltchim 29-27. A 3. helyért: Rosztov Don–Hypo NÖ 29-28. Az 5. helyért: Krim Ljubljana–Buducsnoszt Podgorica 34-28.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek