Trandafir Norbert bizonyított magának Rióban

•  Fotó: BUCSENEANU BOGDAN Vásárhelyi Forgatag

Fotó: BUCSENEANU BOGDAN Vásárhelyi Forgatag

Újabb élményekkel gazdagodva, elégedetten tért haza Trandafir Norbert marosvásárhelyi úszó pályafutása harmadik olimpiájáról, a Rio de Janeiróiban szerzett tapasztalatait pedig vasárnap a Vásárhelyi Forgatag alkalmával tartott közönségtalálkozón osztotta meg az egybegyűltekkel.

Horváth Bálint Ottó

2016. augusztus 29., 13:572016. augusztus 29., 13:57

Mint mondta, az első benyomása pozitív volt, mert az ötkarikás játékok dél-amerikai helyszínére érkezve az őket váró konzul megnyugtatta: egyáltalán nem kell tartaniuk a szúnyogok által terjesztett Zika-vírustól, az olimpia ideje alatt pedig 22 ezer katona vigyáz a közbiztonságra. Trandafir ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szervezés szempontjából nem vizsgáztak jelesre a brazilok, az idei seregszemlét nem lehet összehasonlítani a pekingi vagy a londoni játékokkal. Példaként említette a buszok késését és az olimpiai faluban tapasztalt hiányosságokat.

A marosvásárhelyi úszó bevallottan elégedett teljesítményével: egyéniben 50 méter gyorson továbbjutott az előfutamból, az elődöntőben kevéssel maradt le a fináléról, míg a román 4 × 100 méteres gyorsváltóval a 14. helyen végzett. Úgy érzi, hogy a romániai sportolók az anyagi háttérhez és a felkészülési körülményekhez képest jól teljesítettek. Ezt Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió helyszíni tudósítója is megerősítette, aki több sportágban is megfigyelte a versenyzőket, és szerinte a futamok végén látszott rajtuk, hogy mindent beleadtak.

Arra a kérdésre, hogy az úszóversenyek mellett még milyen sportágakat nézett, Trandafir Norbert közölte: más sporteseményekre nem volt bejárása, csak az uszodába engedték be. Szép Zoltán sajtóakkreditációjával azonban bejutott a férfi teniszezők páros döntőjére. Elmondták, a különböző versenyekre jegyeket egyes esetekben még a helyszínen is lehetett kapni, az úszóversenyeknél pedig a legolcsóbb belépő 38 dollárba került.

Az olimpián egyetlen erdélyi magyar riporterként résztvevő Szépnek egyébként a legemlékezetesebb a legendás Maracanã Stadionban megtekintett Brazília–Honduras labdarúgó-mérkőzés volt, emellett még az atlétikában a jamaicai futó, Usain Bolt futamait, illetve a kajakozó Kozák Danuta aranyérmes versenyeit említette.

A bő háromnegyed órás élménybeszámoló lezárásaként Trandafir Norbert hangsúlyozta: teljesítményével saját magának bebizonyította, hogy képes helytállni az olimpián, de a jövőre nézve még nem döntötte el, hogy megcélozza-e a 2020-s tokiói játékokat, mert egyelőre egy jól megérdemelt pihenésre van szüksége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK