Temesvár egyből az élre állt

Magabiztosan nyerte meg a Temesvár az élvonalból kizárt csapatok rangadóját a Liga 2 nyitófordulójában, a Bihar FC elleni találkozón 18-4 volt a kapura lövések aránya a hazai csapat javára. Ebből azonban csak két gól jött össze, mert Ricketts a kapu torkából is fölé lőtt, Pogacsics Krisztián, a nagyváradiak magyar kapusa pedig tavaszi formáját hozta, és ismét kiválóan védett.

2011. augusztus 22., 05:042011. augusztus 22., 05:04

A 3000 néző előtt lejátszott találkozó után Valentin Velcea, a temesváriak edzője azt emelte ki, hogy játékosai újra élvezték a focit. „A második félidőben jól járattuk a labdát, a váradiaknak ekkor nem is volt helyzete, és ez döntő volt” – nyilatkozta Velcea. Gheorghe Ghiţ nagyváradi tréner szerint egy elsőosztályú csapattól kaptak ki, amelynek szintjére csak időnként tudtak felnőni. „Az első félidőben kihagytuk a helyzeteinket, és egy ilyen ellenfél ezt mindig megbünteti. A Poli sokkal motiváltabb volt, mint mikor a felkészülés során találkoztunk vele” – mondta a Bihar FC szakvezetője.

A harmadik „száműzött” Beszterce döntetlennel kezdett Târgoviştén, és szintén csak egy pontot szerzett az UTA, amely nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét a Bukaresti Juventus ellen. „Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. Fogunk ennél sokkal jobban is játszani, a célunk továbbra is a feljutás, bár a csoport nagyon nehéznek látszik” – mondta Nagy Roland, az aradiak trénere. A négy újonc közül csak a városi rangadóval rajtoló FC Olt tudott győzni, a két erdélyi feljutó viszont egyaránt hazai vereséggel kezdett. A Nagyváradi Luceafărul a Déva ellen bukta el alig évtizedes történelme első második ligás mecscsét, Nagybánya pedig a ráadáspercekben kapott góllal vesztett a FC Argeş ellen.

Liga 2, II. csoport, 1. forduló: Temesvár FC–Nagyváradi Bihar FC 2-0 (Scutaru 26., Axente 56.), Chindia Târgovişte–Besztercei Gloria 1-1 (I. Radu 25., illetve Predescu 13.), Nagyváradi Luceafărul–Dévai Mureşul 0-1 (Dragu 33.), Nagybányai FC Maramureş–FC Argeş Piteşti 2-3 (Gego 17., Bota 52. – 11-esből, illetve Wallace 5., Năstăsie 28., Cârstea 90+2.), UTA–Bukaresti Juventus 0-0, Gyulafehérvári Unirea–CSM Râmnicu Vâlcea 2-0 (Stanciu 25., Pleniceanu 38.), FC Olt–ALRO Slatina 2-1 (Drăgălina 2., 78., illetve Stoianof 90+1.), Gaz Metan Turnu Severin–Tordai Arieşul 2-0 (Olah 73., Moutinho 75.).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben