2012. március 28., 08:172012. március 28., 08:17
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a tavaly januárban honosított, csíkszeredai születésű versenyző várhatóan az 52–53. helyet foglalja majd el lesiklásban a nemzetközi szövetség (FIS) világranglistáján, s ha megfelelő támogatást kap, a következő szezonban már jobb rajtpozícióból indulhat a Világkupa-futamokon.
Miklós 2010 februárjában a vancouveri téli olimpia lesiklóversenyében megsérült, s a hosszú gyógyulás után a nemzetváltás miatt elveszítette az addig megszerzett ranglistapontjait. Ezt követően a 2011/12-es szezonban tudott csak teljes értékűen versenyezni, de – amint a magyar szövetség közleménye fogalmaz – szponzorok híján, valamint a honi szövetség négy szakágára jutó csekély mértékű állami támogatásból nem tudta felkészülését megfelelő módon finanszírozni.
Miklós a szezonnyitó tengerentúli versenyeken nem tudott rajthoz állni, ennek ellenére a január végi, St. Moritzban rendezett Vk-n – első magyar nőként – pontot szerzett, ilyenre a magyar alpesi sízés történetében utoljára 30 éve volt példa. A közlemény szerint Miklós a szezonzáró németországi versenyeken még gyarapíthatja ranglistapontjait, s megfelelő szponzori vagy állami támogatással a következő idényt már Dél-Amerikában kezdheti.
Ha a felkészülési körülményei javulnak, a jövő évi schladmingi vb-n tehetségéhez és tudásához méltó eredményeket érhet el, ráadásul ez a viadal már a 2014-es szocsi téli olimpiai kvóták megszerzése szempontjából is jelentős esemény lesz.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.