Xavier Pascual Fuertes lett Románia felnőtt férfi kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitánya, miután klubcsapata, a Barcelona beleegyezett a sztáredző kettős szerepvállalásába – közölték hétfőn délután a hazai sportági szövetség (FRH) hivatalos honlapján.
2016. június 06., 17:532016. június 06., 17:53
A közlemény alapján a 48 éves szakember egy olyan egységes, országos stratégia kidolgozásáéért is felel majd, amely a romániai férfi kézilabdázás fellendítését célozza.
„Pasqui” érkezéséről egyébként elsőként a DigiSport értesült, amely egyben megerősítette azon információit, amelyek szerint az FRH már hetek óta tárgyalt a katalán mesterrel az Omer Aihan májusi lemondásával megüresedett tisztség betöltésére. A sporttelevízió internetes oldala úgy tudja, hogy a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Pascual már közel két hónapja megkezdte a munkát az Alexandru Dedu FRH-elnök által elképzelt projekten, videofelvételek alapján már ő választotta ki azt a harminc kézilabdázót is, akikkel csütörtökön, az izvorani-i összetartáson fog találkozni. Segítői nevét akkor hozzák majd nyilvánosságra, de pályaedzői folyamatosan Romániában maradnak, hogy az itthoni bajnokságot figyelemmel kövessék. Az első számú pályaedző romániai szakember lesz, őt várhatóan szintén csütörtökön nevezik majd meg.
Dedu a női alakulat mintájára akarja megreformálni a szebb napokat megélt, de már legalább két évtizede „szenvedő” férfiválogatottat. Azt is jelezte, hogy mindenképp nagynevű, külföldi szövetségi kapitányt akar szerződtetni, akivel egy hazai edző dolgozik majd együtt. Az FRH közleménye alapján Xavi Pascual megbízatása négy évre szól, célkitűzésként pedig a 2020-as tokiói olimpiára való kvalifikációt jelölték ki. „Úgy gondoljuk, hogy a Barcelona és a romániai kézilabdázás szövetségre lépése hasznos lesz és garantálja a projekt komolyságát és professzionalizmusát. Köszöntünk Pasqui, hiszünk abban, hogy ez az együttműködés meghozza azokat az eredményeket, amelyekről álmodunk\" – fogalmaz a sportági szövetség.
Románia férfiválogatottja télen nem tudott kvalifikálni a 2017-es világbajnoki selejtező rájátszásába, de továbbjutott a 2018-as Európa-bajnokság csoportselejtezőjébe, ahol novembertől Lengyelországgal, Fehéroroszországgal és Szerbiával azonos négyesben harcolhat a kontinentális tornán való szerepléséért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!