Fotó: A szerző felvétele
2011. december 06., 08:582011. december 06., 08:58
„Túl sokat nem tudok a román kosárlabdáról, azt viszont hallottam, hogy Marosvásárhelyen rendkívül szeretik ezt a sportágat. Nagyon nehéz dolgunk lesz, sokat kell dolgoznunk, különösképpen a védelemben” – vonta le a következtetéseket Szekulovics az első két edzés után. Lapunknak továbbá elmondta: a gyors, kreatív játék híve, ahol a szigorú taktikai utasítások mellett helye van az improvizációnak is.
Cornel Lungu, aki Szalkay József elnök háromhetes távolléte alatt a klubot vezeti, úgy vélekedett, a szerb mester dolgát Déri öröksége is nehezíti. „Én már az elején megmondtam: Déri nem edző, és íme, igazam lett – mondta a vezetőtanács tagja, aki korábban többször is kitámadta a magyarországi szakembert. – Sokkal súlyosabb az általa hátrahagyott helyzet, mint amire számítottunk. A játékosok fizikai felkészültsége gyenge, a csapat semmiféle taktikai elképzeléssel nem rendelkezik, a küzdőszellemmel és mentalitással súlyos gondok vannak.” Szászgáspár Barnabás másodedző ennél sokkal diplomatikusabb volt, amikor a sajtó rákérdezett, hogy osztja-e Lungu Dériről alkotott véleményét.
„Sok edző mellett dolgozhattam, Déri Csaba valóban lezserebbül kezelte a fiúkat” – vélekedett a segéd. Lungu a csapat destabilizálásával is megvádolta Dérit. Ennek ellenére az üzletember-klubvezető úgy véli, hogy a Maros KK, mely legutóbb Nagyszebenben kapott ki 98:90-re, az elkövetkezendő hetekben képes a Ploieşti és a Temesvár otthonában is nyerni. A Piteşti és a Rovinari hazai pályán való legyőzése pedig kötelező házi feladatnak számít. „Mi mindenkit meg tudunk verni ebben a bajnokságban, csak éppen szükség van valakire, aki ezeket a jó játékosokat egy csapattá dolgozza össze” – állapította meg Lungu.
Kérdésünkre, hogy Déri Csaba távozása után hajlandó-e ismét támogatni a klubot, melynek vezetőtanácsába kimondottan szponzori minőségében választották, Cornel Lungu ingerülten válaszolt, mondván, hogy „ez nem tartozik ide”, majd mosolyogva mégis elárulta, hogy immár megnyílnak a csapok. Hozzátette azonban, hogy amennyiben egyes játékosok hozzáállása nem változik, a belső szabályzat értelmében az érintettek pénzbírságra is számíthatnak. Szrecsko Szekulovics holnap este mutatkozik be a marosvásárhelyiek kispadján, a piteşti-i gárda ellenében.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.