Ronaldo az Aranylabda-átvétel után: negyedszer is olyan, mint először

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy negyedszer kaptam meg az Aranylabdát” – nyilatkozta a 2016-ban Portugáliával Európa-bajnok és a Real Madriddal Bajnokok Ligája-győztes Cristiano Ronaldo, miután hétfőn megkapta a futballvilág egyik legnagyobb egyéni elismerését. A luzitán sztár idei teljesítménye alapján nyerte el ismét a France Football magazin által odaítélt, az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

Krónika

2016. december 13., 13:372016. december 13., 13:37

2016. december 13., 13:382016. december 13., 13:38


A 31 éves futballcsillag 2008, 2013 és 2014 után érdemelte ki negyedszer az elismerést. „Az érzéseim ugyanolyanok, mint az első alkalommal. Ismét valóra vált az álmom, soha nem gondoltam volna, hogy négyszer megnyerhetem ezt a díjat. Nagyon boldog vagyok” – mondta Ronaldo, egyúttal köszönetet mondott csapattársainak a Realnál és a válogatottnál is. Mostani elismerésével megközelítette az ötszörös aranylabdásként rekorder Lionel Messit, az FC Barcelona argentin támadóját.

Ronaldo idén nagyban hozzájárult csapatai sikeréhez, ugyanis az elmúlt idényben a Real Madriddal úgy nyerte meg a Bajnokok Ligáját, hogy ő 16 góllal a sorozat gólkirálya lett, s 95 találatával az örökrangsort is vezeti a legrangosabb európai kupasorozatban. Emellett a királyi klubban minden idők legeredményesebb futballistájává lépett elő.

A nyári Eb-n hazája válogatottjával is a csúcsra ért: a 2004-es hazai Eb-ezüst, illetve a 2006-os vb-negyedik hely után a kontinenstornán aranyérmet nyert a portugál csapattal. A döntőben sérülése miatt mindössze bő negyedórát játszhatott, de az Eb-n összesen három találattal segítette nemzeti együttesét, ebből kettőt a magyarok elleni, 3-3-as döntetlennel végződött csoporttalálkozón szerzett. Ronaldo a nemzeti csapatban megdöntötte Luís Figo válogatottsági rekordját, ráadásul 21 Európa-bajnoki fellépésével, valamint a kontinensviadalokon szerzett kilenc találatával első lett. Utóbbi kategóriában Michel Platinivel holtversenyben áll az élen. Ronaldo 2016-ban 54 meccsen 51 gólt szerzett.

A France Football idén már nem a nemzetközi szövetséggel (FIFA) együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan önállóan ítélte oda az év legjobbjának az Aranylabdát. Az elismerést 2008 óta kizárólag Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kapta meg, a portugál négyszer, az argentin pedig ötször.

A 2016-os Aranylabda-szavazás végeredménye:

1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid, portugál) 745 pont
2. Lionel Messi (FC Barcelona, argentin) 316
3. Antoine Griezmann (Atlético Madrid, francia) 198
4. Luis Suarez (FC Barcelona, uruguayi) 91
5. Neymar (FC Barcelona, brazil) 68
6. Gareth Bale (Real Madrid, walesi) 60
7. Riyad Mahrez (Leicester City, algériai) 20
8. Jamie Vardy (Leicester City, angol) 11
9. Gianluigi Buffon (Juventus, olasz) és Pepe (Real Madrid, portugál) 8-8
11. Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund, gaboni) 7
12. Rui Patricio (Sporting Lisboa, portugál) 6
13. Zlatan Ibrahimovic (Manchester United, svéd) 5
14. Paul Pogba (Manchester United, francia) és Arturo Vidal (Bayern München, chilei) 4-4
16. Robert Lewandowski (Bayern München, lengyel) 3
17. Toni Kroos (Real Madrid, német), Luka Modric (Real Madrid, horvát) és Dimitri Payet (West Ham United, francia) 1-1
A 30-as listáról 11 játékos nem kapott szavazatot.

Cristiano Ronaldo névjegykártyája:

Neve: Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro
Született: 1985. február 5., Funchal (Portugália)
Magasság/testsúly: 185 cm/83 kg
Klubjai: Sporting Lisboa (2002-2003), Manchester United (2003-2009), Real Madrid (2009-)
Posztja: támadó
Válogatottság/gól: 136/68
Első mérkőzés a válogatottban: 2003. augusztus 20. (Kazahsztán ellen, 1-0)
Első gól a válogatottban: 2004. június 12. (Görögország ellen, 1-2)
Eredményei: FIFA-Aranylabda (2013, 2014), Aranylabda (2008, 2016), Európa-bajnok (2016), Európa-bajnoki ezüstérmes (2004), világbajnoki negyedik (2006), Bajnokok Ligája-győztes (2008, 2014, 2016), angol bajnok (2007, 2008, 2009), FA Kupa-győztes (2004), angol Ligakupa-győztes (2006, 2009), angol Szuperkupa-győztes (2007), Európai Aranycipő (2008, 2011, 2014, 2015), angol gólkirály (2008), a Premier League legjobb játékosa (2007, 2008), spanyol bajnok (2012), spanyol Király Kupa-győztes (2011, 2014), spanyol Szuperkupa-győztes (2012), spanyol gólkirály (2011, 2014, 2015), Puskás-díj (2009)

A győztesek rangsora klubok szerint:

11 győzelem: FC Barcelona (Messi 5, Cruyff 2, Suarez, Sztoicskov, Rivaldo, Ronaldinho)
9: Real Madrid (Cristiano Ronaldo 3, Di Stéfano 2, Kopa, Figo, Ronaldo, Cannavaro)
8: Juventus (Platini 3, Sivori, P. Rossi, R. Baggio, Zidane, Nedved), AC Milan (Van Basten 3, Rivera, Gullit, Weah, Sevcsenko, Kaká)
5: Bayern München (Beckenbauer 2, K.-H. Rummenigge 2, G. Müller)
4: Manchester United (Law, B. Charlton, Best, Cristiano Ronaldo)
2: Dinamo Kijev (Blohin, Belanov), Hamburger SV (Keegan 2), Internazionale (Matthäus, Ronaldo)
1: Ajax Amsterdam (Cruyff), Benfica (Eusebio), Blackpool (Matthews), Borussia Dortmund (Sammer), Borussia Mönchengladbach (Simonsen), Dukla Praha (Masopust), Dinamo Moszkva (Jasin), FERENCVÁROS (ALBERT FLÓRIÁN), FC Liverpool (Owen), Olympique Marseille (Papin)

A győztesek rangsora országok szerint:

7 győzelem: NSZK/Németország, Hollandia
6: Franciaország, Portugália
5: Anglia, Argentína, Brazília, Olaszország
3: Spanyolország, Szovjetunió
2: Csehszlovákia/Csehország
1: Bulgária, Dánia, Észak-Írország, Libéria, MAGYARORSZÁG, Skócia, Ukrajna

A győztesek rangsora bajnokságok szerint:

20 győzelem: Spanyolország
18: Olaszország
9: NSZK/Németország
6: Anglia
3: Szovjetunió
1: Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Portugália

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK