Hatvan korábbi és jelenleg is aktív hazai sportoló írta alá azt a nyílt levelet, amelyet csütörtökön fogalmaztak meg Klaus Johannis államelnökek, Dacian Cioloș kormányfőnek és a parlamentnek, hogy a sport „megmentése” érdekében mihamarabb támogassanak egy olyan országos programot, amely a fiatalokat a tömeg- és versenysport felé terelné.
2016. október 13., 16:192016. október 13., 16:19
A többek között Nadia Comăneci, Ivan Patzaichin, Ion Țiriac, Ana Pascu, Ilie Năstase, Sandra Izbașa, Cristian Gațu és Doina Melinte szignóját tartalmazó dokumentum emlékeztetett a romániai küldöttség idei riói, történelmi „mélypontot\" jelentő 47. olimpiai helyezésére, amelyet a helyi és központi hatóságok érdektelenségének tulajdonítanak.
„Úgy döntöttünk, hogy rendezzük sorainkat és kétségbeesetten megkongatjuk a vészharangot. Találkozót kérünk, hogy közösen kielemezzük a helyzetet és megoldást találjunk a válsághoz vezető hibák kijavítására\" – olvasható a nyilatkozatban. Rámutatnak, hogy hiába zárult le már több mint egy hónapja az olimpia, a kudarcos szereplés és az ötkarikás játékokat megelőző doppingbotrányok kapcsán mégsem volt felelőségre vonás. A sportolói csoport kéri mind a szponzortörvény, mind az adótörvény módosítását és újraindítanának olyan tömegsportolási programokat, amelyek ismét mozgásra ösztönzik a fiatalokat.
Alin Petrache, mint ismeretes, korábban épp a riói kudarc miatt mondott le a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöki tisztségéről, amelynek betöltésére novemberben tartanak tisztújító közgyűlést. Csütörtök délutánig a vívószövetséget irányító Mihai Covaliu iktatta pályázatát, míg a korábbi sportminiszter, Gabriela Szabó személyes Facebook-oldalán jelentette be, hogy elindul a választáson.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!