2011. szeptember 22., 08:272011. szeptember 22., 08:27
Az idei tornán a román válogatott fő célja a legnagyobb kelet-európai rivális, Grúzia legyőzése a B csoport keretében szeptember 28-án, mert a Skóciától (34-24) és Argentínától (43-8) elszenvedett vereségek után szombaton Anglia ellen sem táplálhat győzelmi reményeket a tölgyfaleveles csapat. Pedig alig két-három évtizede Románia még szoros meccset játszott Új-Zélanddal (14-6-os vereség 1981-ben), legyőzte Walest (15-8, 1988-ban) és idegenben Franciaországot (12-6, 1990-ben). Az AFP szerint a román válogatott hattyúdala a húsz éve Skócia felett aratott siker (18-12) volt.
Romeo Gontineac edző, egykori válogatott játékos szerint a Ceauşescu-rendszer bukása után a csapatok elvesztették a sportsikerek révén nemzetközi elismerésre vágyó diktatúra anyagi támogatását, ezért 1991 után a legjobb játékosok sorra elhagyták az országot, és a francia vagy olasz bajnokságba szerződtek. „Addig profiknak számítottak, hiszen a Steauát és a Dinamót birtokló hadsereg és rendőrség szolgálatában álltak” – tette hozzá a szakember. A Román Rögbiszövetség (FRR) éves költségvetése alig 1,5 millió euró, ami harmada egy második ligás francia klubénak. Ezt nagyjából egyenlő arányban az állami költségvetés, a nemzetközi szövetség (IRB) és szponzorok biztosítják, de Alin Petrache elnök, egykori válogatott játékos szerint „ennyiből nehéz terveket szőni”.
Egyesek szerint azonban már látszik a fény az alagút végén. A francia szakszövetség volt technikai igazgatója, Robert Antonin 2004-ben elindította bukaresti akadémiáját, hogy rögbiseket és edzőket képezzen. „A Világkupára benevezett 30 játékos közül 14-en innen kerültek ki” – büszkélkedik Antonin, aki egyben a román válogatott menedzsere is. Petrache viszont az olyan vidéki klubok, mint a bajnoki címvédő Nagybánya, Temesvár vagy Konstanca újraalakulására, illetve megerősödésére büszke, mert ezzel megtört a Steaua–Dinamo páros bukaresti hegemóniája.
Az elnök szerint a bajnokság színvonala a francia harmadosztályéval egyezik meg, bár a FRR a létszám csökkentésével (12-ről 8-ra) igyekezett versenyképesebbé tenni az elitet, amelyben havi 1500 és 3000 euró között keresnek a játékosok. A szövetség pénzeli a főváros Farkasok névre hallgató válogatottját is, amely az európai Challenge sorozatban versenyez. „Erős hazai bajnokságra van szükség, hogy csak az itt megerősödött játékosok menjenek ki Franciaországba vagy Angliába – véli Petrache. – A válogatott megerősödéséhez emellett több nemzetközi meccsre van szükség a második és első vonal csapatai ellen, évente legalább egy-kettő pedig a kiemelkedő együttesekkel. Ez azonban pénzbe kerül, és ehhez már nem ad támogatást az IRB.”
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.