Risztov Évát nem változtatta meg az olimpiai aranyérem

Hosszú utat járt be Risztov Éva, amíg a normál medencés aranyesélyesből olimpiai bajnok vált belőle – nyíltvízi úszásban. A korábbi háromszoros vb-ezüstérmes, 27 éves magyar sportoló tíz évvel ezelőtt még minden nagy versenyen a második helyre szorult vetélytársai mögött, majd – valószínűleg az athéni olimpián elért egyetlen negyedik hely hatására is –2005-ben, mindössze 20 évesen visszavonult az élsportból.

2012. augusztus 13., 08:352012. augusztus 13., 08:35

Három évvel ezelőtt azonban visszatért az uszodába, de Debrecenben már a hosszú távú szakágra készült fel. Csütörtökön, a londoni Hyde Parkban pedig valóra váltotta gyermekkori álmát: olimpiai bajnok lett. A 10 kilométeres női verseny során gyakorlatilag végig vezetett, nagy tempót diktálva, legtöbb riválisát leszakította, végül nagy hajrával – az amerikai Haley Andersont négy tizedmásodperccel megelőzve – diadalmaskodott.

„Amikor abbahagytam az úszást, soha nem gondoltam volna, hogy visszatérek, letettem arról, hogy olimpiai bajnok legyek, elkezdtem a hétköznapi életemet. Nekem kellett az a három év szünet ahhoz, hogy végül eljussak ide. Nagyon sok mindent tanultam az életről, ami hozzásegített ehhez. Összeszedtem magamat fejben, felnőttem, már nem vagyok tinédzser, és sok munkával most ért össze minden” – mesélte még az olimpiai faluban Risztov Éva, aki már sikere másnapján visszatért Magyarországra. Az olimpiai bajnok kész taktikai repertoárral érkezett Londonba.

„Tavaly Sanghajban kizártak a világbajnokságon, mert a mezőnyben való szabálytalansággal vádoltak. Akkor úgy éreztem, hogy elvettek tőlem egy érmet. Azóta erre a taktikára készülök, hogy az élen ússzak, így maradjak ki a mezőnybeli küzdelmekből. Aki nézi a Tour de France-t, az tudja, hogy aki az élen megy, az sose nyer, én viszont megpróbáltam ezt, és bejött – jelezte a magyar bajnok. – Ez a verseny két órán keresztül tart, és tudtam, hogy ennek ellenére hajrá dönt majd. Hol nagyobb, hol kisebb előnyöm volt, de tartalékoltam, és akkor is maradt volna bennem, ha még egy kicsit jobban megszorítanak, mert erre tartogattam az erőmet. Többször is sikerült visszavernem a többiek hajráját, és ez azt hiszem, megtörte az amerikai lányt. A négytized nyílt vízen is elég sok, nekem egy fél testhossznak tűnt.”

Risztov nem mindennapi körülmények között érte el sikert. „A 19 fokos vízhez nem vagyok hozzászokva, ennél melegebb vízben zuhanyozom, a medence vize is 26 fok otthon. Valószínűleg ezért is vérzett el néhány vetélytársam, mert ide kell többféle adottság. Ha a medencében arra következtettek, hogy az alkatom miatt nem jött össze az olimpiai arany, akkor most hadd mondjam azt, hogy éppen ez segített fel a dobogó tetejére” – mondta a magyar küldöttség nyolcadik olimpiai aranyát szerző úszó, aki nagyon hálás a debreceni városvezetés segítségéért.

„Ha Debrecen három évvel ezelőtt nem adja ezt a lehetőséget, akkor én nem lehetnék itt – mondta Risztov. – Az ember élete álma, hogy olimpiai bajnok legyen. Ettől még nem fogom most abbahagyni, eleve addig akarom csinálni, amíg élvezem, és már beiratkoztam néhány további idei versenyre. Ugyanaz a Risztov Éva vagyok, aki három évvel ezelőtt voltam, amikor visszatértem”. 

K. Cs., London

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK