Rio 2016: visszalépést fontolgat Simona Halep a Zika-vírus miatt

A Zika-vírustól tartva fontolóra vette visszalépését a riói olimpiától Simona Halep. A wimbledoni nyílt teniszbajnokság első körében hétfőn a szlovák Anna Schmiedlovát 6:4, 6:1-re legyőző konstancai sportoló a Reutersnek adott interjúban beszélt a trópusi szúnyogok által terjesztett láz miatti aggodalmáról, hangsúlyozva: tudja, hogy Romániának fontosak az augusztus ötödikén kezdődő ötkarikás játékok, ám számára az egészsége a legfontosabb. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 28., 17:332016. június 28., 17:33

„A vírus veszélyes a nőkre, többen is visszaléptek emiatt az olimpiai szerepléstől. Megtudtam, hogy egy esetleges fertőzés a későbbi terhességekre is hatással lehet, és emiatt nagyon aggódom. Szeretnék Rióban versenyezni, de előtte biztosnak kell lennem abban, hogy nem lesznek gondjaim\" – magyarázta. Hozzátette, kikéri majd az orvosok véleményét és az angliai tenisztorna után hozza meg a döntését.

A nyári olimpiának otthont adó Brazíliában tomboló járvány miatt mondta le ötkarikás szereplését a négyszeres Major-tornagyőztes északír golfozó sztár, Rory Mcllroy is, de korábban a spanyol világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes spanyol kosárlabdázó, Paul Gasol is fontolóra vette a visszalépést. A Chicago Bulls klasszisa aztán a hétvégén mégis az indulás mellett döntött. Legnagyobb riválisa minden bizonnyal a címvédő Egyesült Államok válogatottja lesz majd a kosárlabdatornán, de az amerikaiaktól ugyancsak több sztár mondta le a szereplést – ám ők nem Zika-vírusra hivatkoztak.

Világjárvány kialakulásától tartva egyébként korábban százötven orvos és kutató kérte nyílt levében az olimpia elhalasztását vagy annak elköltöztetését, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezt nem tartotta indokoltnak. Ennek ellenére arra figyelmeztetnek, hogy terhes nők lehetőleg ne utazzanak majd el a helyszínre, a fertőzéskockázat csökkentésének érdekében pedig használjanak óvszert a szexuális együttlétekkor. Mert bár a láz okozta betegség rövid és enyhe lefolyású a felnőtteknél, az mégis súlyos születési rendellenességeket – elsősorban kisfejűséget – és magzati halált okozhat, ha az édesanya terhessége idején fertőződik meg. Európai kutatók ugyanakkor nemrég bejelentették, hogy olyan hatékony antitesteket fedeztek fel a vírus semlegesítésére, amelyből kifejleszthető lehet az oltóanyag.

Az olimpiának otthont adó Rio de Janeirónak emellett még a Brazíliában hónapok óta dúló belpolitikai válság is gondot okoz. A város kormányzója, Francisco Dornelles épp kedden jelezte, hogy a szövetségi kormány még mindig nem utalta át azt a nagyjából 850 millió dollárt, amely a rendezéshez hiányzik az államkasszából. Emiatt veszélybe kerülhet a rendőrök hétvégi munkavégzése, de katasztrofálisnak nevezte az egészségügyi ellátásukat is és a metróépítéssel is féléves csúszásban vannak, mert a befejezéshez szükséges kölcsönt még nem kapták meg a szövetségi kormánytól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK