Pontlevonás karácsonyra a Liga 1-ben

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli testülete helybenhagyta a licencadó bizottság alapfokú határozatát, ezért a Medgyesi Gaz Metant, a Târgu Jiu-i Pandurii-t és a Marosvásárhelyi ASA-t is egyenként három pont levonással büntették a november 30-áig felhalmozott tartozásaik miatt.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. december 26., 19:142016. december 26., 19:14

A sportági szervezet pénteki közleménye alapján a Medgyesi Gaz Metant még 10 ezer lejes pénzbírsággal is sújtották, amiért pénzügyi jelentését késve küldte el az azt felügyelő bizottságnak. A fellebbviteli testület döntése végrehajtó erejű, de 21 napon belül megfellebbezhető a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amelynek február 15-éig kell az ügyben határoznia.

Az alapfokon kirótt szankciót egyébként az ASA nem óvta meg, pedig a most szankcionált három Liga 1-es együttes közül a vásárhelyieket már a szezon elején is hat pont levonásával büntették, ezért a csapat most sereghajtóvá csúszott vissza. Az összetettjében viszont még nem szerepel a Pandurii elleni mérkőzésének eredménye, amelyről az FRF illetékes bizottsága januárban fog dönteni. A 21. fordulóban rendezett összecsapás, mint ismeretes, 2-0-s félidei ASA vezetésnél fejeződött be, mivel a szünet után a vendég Gorj megyeiek a jeges pálya miatt nem vállalták a játékot. Elviekben az erdélyiek a zöldasztalnál 3-0-ra kellene nyerjék a találkozót, de egyes szakemberek szerint akár még újrajátszást is elrendelhetnek ebben a precedens nélküli helyzetben. Az ASA egyébként nemcsak három pontot veszített el karácsony előtt, hanem vezetőedzőjét, Dan Alexát is, aki a Temesvári Poli ellen 4-2-re elveszített Ligakupa-elődöntő első, vásárhelyi mérkőzése után közös megegyezéssel szerződést bontott a fizetésképtelenséggel bajlódó klubbal. A News.ro bejelentése szerint a fiatal szakember a Chiajnai Concordia élvonalbeli együttesénél folytatja pályafutását. Szintén az ASA-t érintő hír, hogy az átszervezési tervén dolgozó együttes alapfokon pert vesztett Ivan Gonzalezzel szemben, melynek értelmében a csapat volt spanyol futballistájának szerződését civil szolgáltatói megállapodás helyett munkaszerződés kategóriába sorolják át, ezért a vele szemben felhalmozott adósság törlesztése prioritást élvez majd. Ügyvédje a Știridesport.ro-nak küldött sajtóközleményében úgy fogalmazott, hogy ez a határozat véget vethet a klubok visszaéléseinek.

A Ligakupa elődöntőinek visszavágóit különben március elsején és másodikán rendezik, és a Béga-partiak mellett még a Dinamo került előnybe, miután csütörtök este hazai pályán 4-1-re legyőzte az örök rivális Steauát.

A két bukaresti csapatnak különben kedvez a licencadó testület büntetése, mivel a Medgyesi Gaz Metan most lecsúszott a dobogó harmadik fokáról: 34 ponttal „telel” a negyedik helyen. Az ugyancsak pénzügyi problémákkal bajlódó újonc gárda játékosai bosszankodtak a pontlevonás miatt, de a Dolce Sportnak nyilatkozó Eric de Oliveira szerint csak az számít, hogy még mindig versenyben vannak a felsőházi rájátszásra jutásért, ha pedig bekerülnek a play offba, ott nem marad más dolguk, mint az elsőségért küzdeni. „Azért harcolunk, hogy történelmet írjunk ezzel a kis klubbal” – fogalmazott a légiós.


A labdarúgó-Liga 1 állása
 1. Viitorul    21    13    3    5    29-19    42
 2. Steaua    21    12    4    5    27-16    40
 3. Craiova    21    11    4    6    28-21    37
 4. Medgyes*    21    10    7    4    33-21    34
 5. Dinamo    21    9    5    7    33-28    32
 6. CFR**    21    10    6    5    34-20    30
 7. Astra    21    8    5    8    21-25    29
 8. Botoșani    21    7    4    10    25-25    25
 9. Iași    21    7    4    10    22-23    25
10. Voluntari    21    7    4    10    27-29    25
11. Pandurii*    20    6    6    8    22-29    21
12. Chiajna    21    4    5    12    11-26    17
13. Poli***    21    6    4    11    21-34    8
14. ASA****    20    4    3    13    16-33    6
* a Medgyest és a Pandurii-t 3 pont levonással büntették
** a CFR-t 6 pont levonással büntették
*** a Polit 14 pont levonással büntették
**** az ASA-t 9 pont levonással büntették

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK