2012. április 03., 08:432012. április 03., 08:43
Miután a ferraris Felipe Massa szerződése az idei év végén lejár, ráadásul a brazil az első két versenyen nem sokat mutatott, sokak szerint jó esély van arra, hogy helyét 2013-ban Perez veszi majd át a maranellói gárdánál. A Ferrari tehetségkutató programjából kikerült mexikói elmondta, természetesen nagyon szeretne egy patinás istálló színeiben rajthoz állni a Forma–1-ben, hiszen célja nem más, mint a győzelem. „Célom, hogy a jövőben egy nagy csapatnál versenyezzek, és a győzelmekért harcoljak.
A legfontosabb, hogy legyen egy autóm, amely megadja az esélyt arra, hogy versenyeket nyerjek” – mondta a Sauber versenyzője.
Perez egyébként olyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az esőáztatta Maláj Nagydíjon, hogy sokan máris Ayrton Sennáéhoz hasonlítják versenyzői képességeit. A Sauber ifjú tehetsége elmondta, még sokat kell letennie ahhoz az asztalra, hogy nevét egy lapon említsék a braziléval. „Természetesen büszke vagyok, hogy az emberek egy olyan versenyzőhöz hasonlítanak, mint Senna, de nagyon sokat kell még tennem azért, hogy megérdemeljem az ilyesfajta dicséreteket.” A pontverseny jelenlegi ötödik helyezettje hozzátette, biztos abban, hogy néhány éven belül már a vb-címért harcolhat majd.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.