Öttusa – Szófiában ma kezdődik a kontinensviadal

Az olimpián indulóknak az erőfelmérés lehetőségét kínálja a mától jövő keddig tartó szófiai öttusa-Európa-bajnokság.

Hírösszefoglaló

2012. július 04., 09:312012. július 04., 09:31

„Ha megérzik a vérszagot, akkor azok is nagyon odateszik majd magukat, akik indulnak a londoni olimpián, már csak azért is, mert egy sikeres szereplés erőt adhat a további felkészüléshez. Senki sem úgy utazik ki az Eb-re, hogy ellazsálja a versenyt” – mondta az MTI-nek Pálvölgyi Miklós magyar szövetségi kapitány az olimpikonokra utalva. A kontinensviadalra a négy londoni résztvevő, Marosi Ádám és Kasza Róbert, valamint Kovács Sarolta és Tóth Adrienn mellett Demeter Bence, Tibolya Péter, illetve Gyenesei Leila és Földházi Zsófia utazik el. Egyéni induló a májusi római világbajnokságon kulcscsonttörést szenvedő, időközben felépült Tibolya és Földházi lesz, a többiek eredménye a csapatversenyben is számít majd. A magyar válogatott csak a hagyományos küzdelmekben vesz részt, váltókban már nem indul, így vasárnap hazautazik. „Ha kint maradnánk az Eb végéig, akkor szerda–csütörtök környékén jöhetnénk haza, és az egész jövő hét elúszna, márpedig nekünk az olimpiai felkészülés szempontjából éppen az, illetve az azutáni hét nagyon fontos, akkor tudunk még komoly munkát végezni” – indokolta a programrövidítést a szakvezető. Már csak a korai hazatérés miatt sem lehet arra számítani, hogy a csapat a tavalyihoz hasonlóan sikeresen szerepel, azaz három arany- és egy ezüstéremmel tér haza. Az elmúlt évben, az angliai Gillinghamben egyéniben Tóth Adrienn második lett, Kovács Saroltával és Gyenesei Leilával együtt pedig győzött a hagyományos versenyben és a váltóban. Ugyancsak elsőként végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence férfi váltótrió. A staféták most eleve kiesnek az összesítésből, ezzel együtt a hagyományos versenyben szerezhet azért érmet a magyar küldöttség. Az öttusázók augusztus 7-én utaznak majd Londonba, ahol a játékok utolsó két napján, 11-én és 12-én versenyeznek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK