Fotó: Kristó Róbert
2012. március 30., 08:002012. március 30., 08:00
Az első HSC-gólhoz fél óra játék kellett, a harmadik harmadban viszont négy perc alatt eldőlt a meccs sorsa: egy emberelőny kihasználása után a szeredaiak még hátrányban is betaláltak, Novak sikeresen végigvitt kontrája után.
Nagy Béla, a HSC másodedzője szerint most már elmondhatják, hogy egy lépésnyire vannak az aranytól. „Ha ugyanezt a játékot meg tudjuk ismételni pénteken, akkor úgy gondolom, meglesz a bajnoki cím. Természetesen a Brassó mindent meg fog tenni, hogy ezt megakadályozza. A hazai csapat végig próbálkozott, de mi egyszerűen nem engedtük őket kibontakozni. Ezúttal is többet játszottunk emberhátrányban, de sikerült mindegyiket kivédekezni, persze ebben Kozuchnak is nagy szerepe volt” – mondta a tréner, hozzátéve: mindegyik hokisuk maximálisan odatette magát, és az ötödik meccsen is ugyanolyan fegyelmezett játékot várnak el tőlük. Főnöke, Eduard Giblák már kritikusabb hangot ütött meg, mondván, hogy a szerencse is elősegítette a HSC sikerét.
„Az előző meccsen a győzelem ellenére sem voltam elégedett a játékkal, ezért most maximális összpontosítást kértem a fiúktól. Kiegyensúlyozott meccsen mi lőttük a gólokat, de az ellenfél is jól játszott. Semmi sincs lefutva, sok mindent láttam már a hokiban” – mondta a szlovák szakember, külön megdicsérve brassói kollégáját, Andrej Rajcákot, aki korábban Zólyomban két évig a játékosa volt.
Antal Előd, a Corona Fenestela másodedzője úgy vélte: gólok nélkül nem lehetnek elvárásaik. „A jégen a játékosok, főleg a csatárok, egészen mást csináltak, mint amit kértünk tőlük. Az eltiltások és a sérülések miatt csak két hátvédsorunk volt, de a négy támadótriónak meg kellett volna nyernie a meccset, és a védekezést is segítenie kellett volna. Egyik dolog sem történt meg. Nem adjuk fel, bár kicsik az esélyeink, harcolunk tovább” – nyilatkozta a tréner. A döntő ötödik mérkőzését péntek este, 19.30-as kezdettel rendezik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, az összecsapást a Digi Sport 2 közvetíti.
Döntő, negyedik mérkőzés: Brassói Corona Fenestela–HSC Csíkszereda
0-3 (0-0, 0-1, 0-2). Gólszerzők: Bíró Tamás (30.), Petres (43., emberelőnyből), Novak (47., emberhátrányból). A párharc állása: 3-1 a Csíkszereda javára. A 3. helyért, negyedik mérkőzés: Galaci Dunărea–Steaua 2-10. A párharcot a Steaua nyerte 3-1-re.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.