Oribe Peralta, a brazilok végzete

Az 1966-os világbajnoksággal ellentétben, amikor a brazil válogatott Farkas János miatt el sem jutott a Wembleybe, a londoni olimpián legalább ennyi siker-élményük volt a dél-amerikai futballistáknak. Az arany azonban most sem jött össze, s erről leginkább Oribe Peralta mexikói csatár tehet, aki már a 29. másodpercben lecsapott Rafael rossz átadására, és 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

2012. augusztus 13., 08:332012. augusztus 13., 08:33

A mexikói vezetés meghatározta a játék képét, a közép-amerikaiak inkább ölték a játékot, Neymarék viszont nem tudtak áttörő akciókat vezetni. A hangulat sem igazán két latina-amerikai gárda rangadóját idézte, látszott, hogy az olimpiára nem az ultrák jártnak: a brazil szurkolók szórvanyosan doboltak, a mexikóiak még azt se. Szünet után annyit változott a meccs képe, hogy a mexikói kontrákban egyre több volt a veszély, Fabian kapufája után Peralta előbb lesről talált a hálóba, majd fejelt egy újabb érvényes gólt. Ez végül döntő volt, mert a hosszabbításban a portói tank, Hulk is bevágott egyet, de az 1984 és 1988 után harmadik ötkarikás döntőjüket is elvesztő braziloknak már késő volt.

A brazil sajtóban a vereség után felerősödtek az olimpiai csapatot is irányító Mano Menezes szövetségi kapitányt bíráló hangok. „A kapitány hibája a vereségünk” – jelentette ki Romario, az 1994-ben világbajnok együttes támadója. Paulo Cézar Caju, az 1970-es világbajnok együttes tagja szerint a két év múlva hazai pályán esedékes világbajnokságon a katalán Pep Guardiola, a Barcelona nemrégiben távozó sikeredzője kellene irányítsa a „selecaót”.

Férfi döntő: Mexikó–Brazília 2-1 (Peralta 1., 75., illetve Hulk 90+1.). A bronzéremért: Dél-Korea–Japán 2-0 (Park Csu Jung 38., Ku Dzsa Csol 57.).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK