Optimizmusra „nevel” Daum a lengyelek elleni meccs előtt

Optimista Christoph Daum, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a pénteki, Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt, amelyet jó alkalomnak tartja ahhoz, hogy megmutassák képességeiket. „Jól előkészítettük a találkozót, de ezt meg is kell mutatnunk a pályán"– tette hozzá szerdai sajtótájékoztatóján a német szakember.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 09., 16:432016. november 09., 16:43


Érdekesség egyébként, hogy – a magyar válogatottat edző honfitársához, Bernd Storckhoz hasonlóan – ő is kiemelte: az „itteniek” hajlamosak a negatívumokat kiemelni először. „Nem értem, hogy miért kell a bírálatokkal kezdeni. Nincs szükségünk erre. Én hiszek ebben az országban\" – mondta.

Abban is bízik, hogy tanítványai képesek lesznek majd hatástalanítani a Bayern München lengyel gólvágóját, Robert Lewandowskit. „Nagyon sokat mozog a pályán, de hiába követi két-három játékos, mert végül úgyis helyzetbe kerül. Nem szabad kizárólag rá összpontosítani, mert a lengyeleknek amúgy is egészen kiváló keretük van, legalább 20 olyan topjátékossal, akik ellen minden tudásunkra szükségünk van. Intelligensnek kell lennünk a védelemben, okosan kell játszani a labda nélkül is\" – magyarázta Daum. A kapitány rámutatott, hogy bár Denis Alibec térsérülése nem annyira súlyos, annak mégsem lett volna értelme, hogy a keretben tartsa az Astra csatárát. Cristian Săpunaru egészségi állapota még kérdéses, a német mester viszont még számít arra, hogy orvosi stábjuk „talpra állítja\" a hátvédet a pénteken 21.45-től kezdődő bukaresti összecsapásra.

A válogatott középpályása, Ovidiu Hoban szerint Daum csapatépítő tevékenysége a válogatott hasznára válik, és bízik abban, hogy tanultak az elmúlt időszakban gyakorta elkövetett hibáikból. A lengyelek elleni összecsapást nem tekinti sorsfordítónak, ugyanakkor tisztában van a jelentőségével. „A legfontosabb, hogy a játékunkkal visszacsábítsuk a nézőket a stadionba és büszkévé tegyük a szurkolóinkat. Bátrak és elszántak vagyunk, de azt gondolom, hogy végül az eredmény számít, nem pedig a látvány\" – tette hozzá és kijelentette: hazai pályán játszanak, ezért ők a meccs esélyesei. Románia, mint ismeretes, három forduló után öt ponttal áll az E csoport harmadik helyén, miközben a lengyelek – a listavezető Montenegróhoz hasonlóan – hét ponttal a másodikak

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK