Optimista Christoph Daum, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a pénteki, Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt, amelyet jó alkalomnak tartja ahhoz, hogy megmutassák képességeiket. „Jól előkészítettük a találkozót, de ezt meg is kell mutatnunk a pályán"– tette hozzá szerdai sajtótájékoztatóján a német szakember.
2016. november 09., 16:432016. november 09., 16:43
Érdekesség egyébként, hogy – a magyar válogatottat edző honfitársához, Bernd Storckhoz hasonlóan – ő is kiemelte: az „itteniek” hajlamosak a negatívumokat kiemelni először. „Nem értem, hogy miért kell a bírálatokkal kezdeni. Nincs szükségünk erre. Én hiszek ebben az országban\" – mondta.
Abban is bízik, hogy tanítványai képesek lesznek majd hatástalanítani a Bayern München lengyel gólvágóját, Robert Lewandowskit. „Nagyon sokat mozog a pályán, de hiába követi két-három játékos, mert végül úgyis helyzetbe kerül. Nem szabad kizárólag rá összpontosítani, mert a lengyeleknek amúgy is egészen kiváló keretük van, legalább 20 olyan topjátékossal, akik ellen minden tudásunkra szükségünk van. Intelligensnek kell lennünk a védelemben, okosan kell játszani a labda nélkül is\" – magyarázta Daum. A kapitány rámutatott, hogy bár Denis Alibec térsérülése nem annyira súlyos, annak mégsem lett volna értelme, hogy a keretben tartsa az Astra csatárát. Cristian Săpunaru egészségi állapota még kérdéses, a német mester viszont még számít arra, hogy orvosi stábjuk „talpra állítja\" a hátvédet a pénteken 21.45-től kezdődő bukaresti összecsapásra.
A válogatott középpályása, Ovidiu Hoban szerint Daum csapatépítő tevékenysége a válogatott hasznára válik, és bízik abban, hogy tanultak az elmúlt időszakban gyakorta elkövetett hibáikból. A lengyelek elleni összecsapást nem tekinti sorsfordítónak, ugyanakkor tisztában van a jelentőségével. „A legfontosabb, hogy a játékunkkal visszacsábítsuk a nézőket a stadionba és büszkévé tegyük a szurkolóinkat. Bátrak és elszántak vagyunk, de azt gondolom, hogy végül az eredmény számít, nem pedig a látvány\" – tette hozzá és kijelentette: hazai pályán játszanak, ezért ők a meccs esélyesei. Románia, mint ismeretes, három forduló után öt ponttal áll az E csoport harmadik helyén, miközben a lengyelek – a listavezető Montenegróhoz hasonlóan – hét ponttal a másodikak
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!