2012. szeptember 03., 13:552012. szeptember 03., 13:55
Az aranyérmes futamról szólva elmondta, előtte nem érezte, hogy az ő nagy napja lenne a szombat, akkora nyomás nehezedett rá – még most is meglepő számára, mekkora pszichés ereje volt a verseny alatt. „Amikor jó eredményt érek el, a start előtt soha nem érzem jól magam, olyankor mintha nem lenne erő a lábaimban. Így voltam vele szombaton is, reszkettem, hogy rosszul megy majd. Mérhetetlen boldogság számomra, hogy nem így történt.”
Novák megköszönte mindazoknak, akik támogatták, és úgy nyilatkozott, számára rendkívül sokat jelent az érzés, hogy eredményeivel boldoggá tehet másokat.
„Nagyon boldog vagyok, hogy valami megváltozóban van Romániában. Sikerült áttörnöm egy korlátot. Nem számít, honnan származol, milyen a nemzetiséged, fogyatékkal élsz-e vagy anélkül. Amikor sportról van szó, egyetlen cél létezik: a Győzelem” – tette hozzá.
Novák Ede pályakerékpárban a londoni játékok 4 kilométeres üldözőversenyében, C4-es kategóriában nyert aranyérmet. Szerdán és csütörtökön az országúti versenyeken is bizonyíthat, az egyéni időfutamban és a mezőnyversenyben.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.