Nemi erőszak: lemondott Kiss László úszókapitány

Lemondott tisztségéről csütörtökön Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, miután kiderült, hogy évtizedekkel ezelőtt börtönben ült nemi erőszak miatt.

Krónika

2016. április 07., 19:322016. április 07., 19:32

2016. április 07., 19:362016. április 07., 19:36

A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel. „A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről\" – írta Kiss László.

A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam\". Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.

„Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el\" – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: idő előtti szabadulását nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhette, mely „igaztalan büntetését\" enyhítette.

„Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem. Az elmúlt napokban számtalan helyről kaptam megerősítést és bizalmat, melyet őszintén köszönök azoknak, akik nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartottak és kiálltak mellettem\" – írta. „Szembesülnöm kellett azonban azzal – folytatódik a közlemény –, hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése.\"

Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között – személye megosztó voltára tekintettel – nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak. „Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!\" – zárta sorait a szakember.

Közben hírportálok tudósítása szerint Kiss László lemondott tiszteletbeli százhalombattai alpolgármesteri tisztéről is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek